nem hiszem el, hogy már megint ez van

Föl-alá járkáltam a lakásban, kisütöttem olajban egy rakás sajtkarikát (szinte sosem sütök olajban), felvágtam egy boltban vett sütit és elképzeltem, hogy alkoholos a vörösbor, amit iszom (mert egyébként alkoholmentes volt). Valahol egy adag chips is várt rám.

Több mint egy éve szakítottunk Imarral, de a mai beszélgetés Jeremyvel (amiről azt hittem, hogy csak nevetni fogok rajta) simán tudott újat mondani, amit nem tudom, mennyire jó, hogy most már tudok.

Emlékeim szerint miután szakítottunk, arra kértem a többséget, hogy lehetőleg ne áruljanak el több részletet Imar viselt dolgaiból, mert nem vagyok rájuk kíváncsi. A hátam mögött akartam hagyni ezt az egészet.

De most már kezdek ott tartani, hogy jobb lenne, ha valaki leültetne és minden egyes dolgot elmondana nekem, és akkor végre legalább nem kellene attól félnem, hogy valahányszor Imar szóba kerül, valami új dolgot tudok meg a kapcsolatunkról. Egy újabb karakter, egy újabb részlet, egy újabb idősík, egy újabb történetszál, amit valahogy nekem anno máshogy mesélt. Vagy egyátalán nem.

Hány nap van egy évben? Hány óra van egy napban, és hány hülyeség fér bele egy órába, amivel az ember megalázhatja a barátnőjét, hány közös csetszobában lehet egyszerre beszélni, hány nyilvános tweetet lehet megfogalmazni, hány lánnyal lehet egyszerre privát üzenetekben flörtölni, hány barátot lehet szimultán megetetni valami nagyon kerek sztorival arról, hogy ez az egész mind miért oké?

És nem tehetek ez ellen semmit.

Nem lehetek ott minden kocsmában, amikor a lányoknak előadja, hogy a szakításunk oka az volt, hogy egyszer megpuszilt egy lányt és én féltékenységi rohamot kaptam, aztán meg nem akartam elutazni vele Hollandiába, mikor az anyukája haldoklott.

Nem pontosíthatok minden alkalommal, mikor azzal kérkedik, hogy soha nem csalt meg engem, amikor az aktus fizikailag csak azért nem történt meg, mert Vilnius koronaidőben messze van, de az online tér így is tartogatott lehetőségeket.

Nem mondhatom el minden barátnak, hogy nem, nem tudtam róla, nem egyeztem bele, igenis bántott, amit csinált, ha a barát azt hiszi, hogy tudtam róla, beleegyeztem, és nem bántott. Hiszen nem tudja, hogy miről nem tudtam. Lehet, hogy csak mellékesen említ valamit, ami nekem új.

Annyira sokat dolgoztam, hogy hátat fordítsak ennek az egésznek. Olyan jól sikerült újraépítenem az életemet, és valahogy kizárni Imart meg az általa okozott fájdalmat belőle. De mint a műanyagszemetet, újra és újra elém sodorja az élet, és nem lehet megszabadulni tőle.

De ez az egész senkit nem érdekel, mert Imar vicces, és mindenki lógni akar vele.

Én meg a hülye csaj vagyok, aki járt vele, úgy kell nekem.