kellemes meleg van a szeretett lakásomban, Gloria és Sinderella elégedetten mosakodnak vacsora után, Aleksandra Nogieva komi popzenéje szól a háttérben, ami mindig jókedvre derít. Olyan sok jó dolog van az életemben.
A finnugor irodalmi kávézó mindig szívmelengető élmény, és ma is az volt. Nem ismertem eddig Jakov Kuldurkajev munkásságát, de nagyon megfogott, ahogy eddig minden költő.
És először futott át az agyamon, hogy nem vagyok szívesen látva.
Csak pár percre.
De nem voltam biztos benne. Negatív térre volt kiélezve az agyam.
Mi a franc bajod van, Bogáta. Ez egy finnugor kávézó. Mi a rohadt életért ne lennél szívesen látva. Te vagy a protouráli unikornis.
A kedvem egy pillanat alatt megjavult, és persze minden rendben volt. Halálra ettem magam az Anna V receptje alapján készült péksüteményekből.
De az elmúlt hetek-hónapok élményei mintha egy szút ültettek volna belém, ami folyamatosan rág belülről. Mikor mondok valami nem odaillőt? Mikor bántok meg valakit, mikor indítok be egy folyamatot, aminek nem látom a végét, de rossz hatással van rám vagy a szeretteimre? Elvesztettem a bizalmat önmagamban, félek magamtól, aggódom, mikor csinálok már megint valamit, valami Bogisat, valami szégyenletes hülyeséget. Néha egy-egy mozdulat után is azonnali megbánást érzek. Észrevette egyáltalán valaki? (Nyilván igen.)
Kivagyok teljesen. Mit mondtam annak idején anyának és mindenki másnak is, akivel szívesen beszélgetek hosszan? "Bízhatsz benne, hogy ha valaki szívesen tölti veled az idejét, az a hülyeségeidet is elviseli, és még az idegenek is feltételezhetően láttak már rosszabbat nálad." Most meg én érzem úgy, hogy bocsánatot kéne kérnem a létezésemért is. És tudom, mennyire rossz ez.
Azt hittem, már túlléptem ezen.
Újra jelöltem magam a Hõimulõimed vezetői tisztségére. Ha nem történik nagy dráma (persze ki tudja), újra megválasztanak. Jön két, izé, három új koncert. Nemsokára előadást tartok egy iskolában a propagandáról a magyar demokrácia leépülése példáján keresztül. Zsófi sulijában is tartok két előadást, ha hazaérek. A dolgok nem lassulnak.
De néha azon gondolkozom, nem adtam-e fel egy gondtalanabb életet. Nem adtam-e fel a felhőtlenséget és az aggodalmak nélküli találkozásokat, projekteket, esti merengéseket.
Ez mostantól az új normális?
Vagy csak november van?
Szerintem csak november van :))
VálaszTörlésAttól még szomorú volt ezt olvasni, kb. én is beszorongtam tőle... Bízom benne, hogy sikerül ezeket a gondolatokat elhessegetned, de legalábbis nem hatalmat adni a kezükbe. Már csak azért is, mert senki nem viselkedik állandóan tökéletesen, mindenki mond oda nem illő dolgokat, vagy viselkedik (maga szerint) zavarbaejtően. Nem lenne realisztikus önmagadtól azt elvárni, hogy "tökéletesen" viselkedj, és mindig a legmegfelelőbb dolgot mondd a legmegfelelőbb pillanatban. Ha esetleg valami VALÓBAN félresikerül (és nem csak a saját agyad nehezíti meg épp az életed), és valaki a környezetedben ezzel nem tud empatizálni és azonosulni, az valószínűleg vagy nem egy érett ember, vagy hazudik magának, ha azt hiszi, hogy ő nem szokott ilyen dolgokat művelni. Hülyeségeket csinálni szerintem tök emberi, szóval remélem fogsz tudni ezeken majd kevésbé pörögni. Olyan társaságba, ahol ezért valóban elítélnének, meg nem érdemes járni.
köszi :') jól esett, hogy írtál. Próbálom elhessegetni ezeket a gondolatokat, tudom, milyen hülyék, és tényleg azt hittem, hogy nem esek már vissza az ilyen gödrökbe, de látod, csak visszaestem. Talán most már egy kicsit jobban érzem magam, de lehet, hogy ez is csak átmeneti.
TörlésNemsokára hazazúzok Magyarországra, hátha attól egy kicsit kitisztul a fejem. :)