Néha komolyan olyan szinten fáraszt és bosszant ez az egész szappanopera, hogy már azért hagynám a francba az egészet, ahogy van, mindenestül.
Tök szar, hogy két ember ügye valójában nem két ember ügye. Ez ugye normális, de bizonyos létszám fölött már kezdem magam úgy érezni, mint egy celeb.
Azért egy kis iránymutatásként
-én is érző ember vagyok
-nekem is van értékrendem, az alapján véleményem és elvárásaim
-engem is meg lehet bántani
-én is lehetek szomorú, bizonytalan
-nekem sem mindegy minden
valamint
-magamon kívül senkinek sem tartozom elszámolással
-a barátságomat ugyanúgy ki kell érdemelni, mint minden más értelmes emberét
-létezik olyan, hogy magánügy
~~~
Tökre nem vagyok kiakadva vagy ilyesmi, csak halálosan fáradtnak érzem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése