Caroline Crale

A sötétbe burkolózó Pécs jól megszokott utcáin haladtam, a jól megszokott dőlésszögben - mert ugyan mi vízszintes ebben a városban. Némi kétségbeesett készülődés és jó adag szuggerálás volt mögöttem. Baromira nem voltam biztos benne, hogy az egész jó ötlet.

"Take heed, dear heart, once apart, she can touch nor me nor you..."

Villanások és érzések. A szótlanság pecsétje, a látens tudás ereje, ahogy forogtam és pörögtem egy olyan körben, mely inkább dobott volna messze magától, mint ott tartott volna. Olyan volt, mint a tenger hullámai közt befelé úszni.

"Need to understand, no need to forgive..."

Nem is tudtam, hova nézzek és kihez szóljak, csak homályosítottam magam a sörrel és a tequilával. A kellemetlenség nem engedett se menni, se maradni. Nyugodt és mosolygós arccal néztem végig a sok emberen és arra gondoltam, milyen sok mindennel tudom vigasztalni magam.

"Faith brought me here, it's time to cut the rope and fly!"

Telefonhívások és sms-ek egy távoli városból és egy távoli lánytól, akik mind idegenek ehhez a helyhez, de amilyen idegenek, annyira birtokolnak engem és az életemet, kilométerekre röpítve engem is Pécstől, az Infernótól és a jelentől. Inkubátorként kapaszkodtam a mobilomba, közben az ő szerencséjén drukkolva, tudva, hogy ez most nekem a szippantásnyi oxigén a menjinnen-légkörből.

"It's time to turn back time, follow the pale moonlight..."

Fojtogató meleg, rácsos korlát és túlpörgetett füstgép. Ezerszer látott elemek egy régi helyen. Egy idő után benyomakodtam az első sorba, de nem tudtam, mit tegyek. Mint egy kísértet, úgy néztem végig az ismert (de nem így ismert) és ismeretlen arcokon. Jól ismert mozdulatok és fordulatok. Érdekes tudni, hogy több Nightquest-koncerten voltam életemben, mint a Nightquest tagjainak többsége. :)

"Why am I only loved only when I'm gone? Gone back in time to bless the child."

Kék-zöld-kék-piros-újra kék. A zenekar mögötti lámpák ritmusosan váltakoztak, és én jobb híján megbűvölve néztem őket. Egy rakás fekete, némi piros, szőke sörény és fehér felső, pöttyök és csipkék villogtak az állandóan változó lámpák fényében. Barna lobonc hátravetve, jellegzetes mosoly, lánc és ing, fémes csatok egy ruhán, felállás a kordonra, tapsoltatás. Sosem volt még ilyen hosszú egy koncert.

"I wish for this nighttime to last for a lifetime..."

Ha az ember olyan helyre kerül, ahol tudja, hogy vannak, akiket nem kedvel, akkor ne csodálkozzon azon, ha meg is zavarják. Nem tudom, ösztönösségem vagy civilizáltságom diadala-e, hogy végül nagyon kielégítő módon kerültem őket, de büszke vagyok magamra. Akiket meg kedveltem... azokat nagyon. :) Beszélgetések, tequilák, összebújás és lelkizés, nevetés és bénázás. Mikroszkopikus méretű kellemes környezetet alakítottam magam köré, amivel minden bánatomat megoszthattam. Pedig a bánatom inkább csak olyan bánat volt, amit nem kibeszélni, hanem inkább csak felülírni lehet.

"Would you do it for me? Heal the scars and change the stars..."

Megszoktam, hogy az emberek általában félreismernek és rosszul ítélik meg a helyzeteket, amikben vagyok. Nem is valami egyszerű kiismerni engem. Az efölötti teljes megbékélésben gondoltam boldogan a mellettem caplató férfira. Milyen rég is volt, és milyen sok szar történt azóta! Mégis milyen boldoggá tesz látni őt és látni a szeretetet a szemében, ahogy rám figyel!

"In sleep he sang to me, in dreams he came..."

Beszűrődő napfény és vidám sárga fal fogadta az ébredező szememet, és némi boldog elégtétel. Délutánig nem voltam hajlandó kikászálódni az ágyból, csak summáztam az estét és élveztem a kényelmet. Micsoda butaság is az élet, tizenévesnek tettetni magunkat huszonéves fejjel! Hát nem azt élveztem a legjobban, amikor Budapest szólt hozzám mobilon? Megérte, Bogáta? Eljöttél és megmutattad mindenkinek, aki nem akarod, hogy éljen, azt, hogy márpedig te igenis élsz? És most aztán sokkal jobb és annyival büszkébben nézek végig az életemen, hát persze!

De talán egy kicsit mégis. Az egész némaságban és groteszkségben volt némi perverz báj. Mint helyet szorítani magamnak egy amúgy is teli helyen. Itt vagyok, há há.

"A sure as the rivers reach the seas, back in his arms is where she'll be"

Hát ennyit rólam, kivénhedt csirkéről, akinek a fiatalság széruma egyben néha szörnyen megerőltető. Viszlát Pécs, viszlát minden és mindenki, ahová és akikhez nem illek! Nem gyászollak titeket, mert nálatok sokkal szebb dolgok várnak rám 200 km-rel odébb és egy elszigetelt, alternatív valóságban, amit soha, senki nem ronthat el, mert a maga kifordítottságával sokkal igazabb, mint akárhány koncert.

"This is the birth of all hope, to have what I once had..."