A beépített ébresztőórám megint működött. Tíz perccel hamarabb keltem föl, mint hogy megcsörrent volna a telefonom. A 709-es szoba két nőnemű lakója hangos nyögdécselések és szitkozódások közepette vette tudomásul, hogy hétfő van és korán reggel suli. Enyhén émelygő gyomorral gondoltam zseniális órarendemre.
B.Cs. tanárnőt nem lehetett lelőni. Olyan boldogsággal mesélt a szociolingvisztika sajátos megfoghatatlanságáról, folyamatosan eltérve a témáról és visszatérve rá, hogy az ember majdnem azt hitte, hogy épp tanul valamit. Legalább tudom, hogy néz ki Labov, és megállapíthattam, hogy Dell Hymes az egyik legcukibb professzorbácsi, amit valaha láttam. Nem lehetett látványosan mást csinálni az óráján, mint figyelni, de mikor a tudatom nem épp az anyanyelv problémáival törődött, olajzöld szemeket, szoros ölelést, jellegzetes hajlibbentést, kivilágított színpadot, hajnali összebújást vizionáltam.
Ma úgy keltem, hogy mindenképpen főznöm kell egy zöldbabfőzeléket. Így hát elmentem zöldbabért és megfőztem az évszázad zöldbabfőzelékét. Hihetetlen jó érzés volt újra a konyhában tüsténtkedni. Mellettem két csaj nagy bánatomra épp fahéjas sütit készítettek. Az egyik leste, mit csinálok.
- Paszulylevest főzöl? - kérdezte. Én kicsit meglepődtem, de miután sikeresen dekódoltam a kérdést, helyesbítettem, hogy nem levest, de igen.
Tovább beszélgettünk a koleszról, főzésről, sütésről, mindenféléről. Megkérdezték, hová valósi vagyok. Mondtam, hogy pécsi.
- Mi a határon túlról jöttünk, erasmuson vagyunk itt.
- Gondoltam - feleltem.
- Honnan? Onnan, hogy a félemeleten lakunk?
- Nem, a paszulyból.
Nagyot néztek, majd felnevettek.
Közben eszembe jutott az osztálytalálkozó. Milyen jó is volt! Pedig mennyire szent meggyőződésem volt, hogy nem lesz jó! Mégis... ahogy haladt előre az idő, olyan érzésem volt, mintha 4 éven át szemüvegen keresztül néztem volna az osztálytársaimat és most látnám csak igazán, hogy mennyivel szeretetreméltóbbak, mint amennyi szeretetre annak idején méltattam őket! Tudom, hogy ilyenkor mindenki igyekszik a legjobb oldalát mutatni, de most úgy éreztem, ennél kicsit többről van szó. Vagy nem, de akkor megmaradok ebben a hitben.
Jó volt. És jó volt Á.T. uraságot látni a jobbomon, ahogy parádézik és beszélget és megjegyzi, hogy hiányoztunk neki, az álszent fejével. Még akkor is jó volt, ha tulajdonképpen nem volt jó.
Jó öreg kollégium, jó öreg ELTE! Minden bajosságával mennyire jó dolog is viszontlátni ezeket! Rohadt dolog lesz ez az Amerika, azt hiszem...
Ma megint Nightquest-koncert. Kicsit máshogy, kicsit más szellemben, hálistennek Budapesten. Aztán egy kicsit visszaveszek a nagy koncertlátogatásból. Abból legalább.
Hát így telnek a napjaim mostanság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése