~~~~~~~~

Két lenge fehér ruhába öltözött kis angyal szürcsölgette a jól megérdemelt és egyébként tanulás/munka helyett kikért macifröccsét és hallgatta áhítatosan a fekete, művésziesen magas nyakú pulóverbe öltözött ördögöt. A világtörténelem bármelyik irodalmi vagy történelmi alkotásába beleillettünk volna ezzel a felállással, ahogy bekéretőzött a az asztalunkhoz, mi pedig készségesen felfüggesztettük addigi beszélgetésünket és lelkes igyekezettel bevontuk a társalgásba a nagybetűs Hím Egyedet, aki ezentúl gálánsan vette át a társaság központi szerepét.

Jó kis Hím Egyed volt, kedvesen és érdeklődően beszélgetett mindkettőnkkel, és azt az olvadozós vigyorgást, amit utána műveltünk angyalka-társammal, szintén videóra lehetett volna venni. Megtisztelt minket a figyelmével, nekünk pedig sikerült szórakoztatnunk őt, minő boldogság. Evolúciós ösztön volt ez az egész este, semmi más.

Mennyivel egyszerűbb, ha az embert az evolúció diktálja, mint a bonyolultabb, civilizációs fura helyzetek. A sok munkával és szeretettel felépített barát-buborékra, amely Budapesten körülvesz, mindig hatalmas büszkeséggel, és némi anyatigrisszerű védelmező ösztönnel gondolok. Lehet, hogy karrier és szerelem terén nem váltom be a hozzám fűzött reményeket és nem én változtatom meg a világot (mééég, muhaha), de olyan és annyi barátom van, amennyivel kevesen büszkélkedhetnek. Amellett, hogy az elmúlt hét az általában rózsás helyzethez képest is csodálatos volt, mindig kicsit megdöbbent, amikor hozzászokok a jó arcokhoz és hirtelen kilépek a buborékból. Egy-egy nagyobb összejövetelen, ahol kevés mutatkozik meg egy-egy emberből, nyilván más a helyzet, de első meglepődésemben időnként a saját arcomat sem találtam, olyan furcsának éreztem, ahogy viszonyulnak hozzám. Nem mintha bárkinek a szemére lehetne vetni, hogy nem ismer olyan nagyon jól, pláne mert nem vagyok egy könnyen kiismerhető fajta, de néha mégis megütközést tud kelteni, hogy számomra evidens dolgok másnak mennyire nem evidensek, és az emberek milyen furcsán, szinte kétségbeesetten próbálnak engem valahova elhelyezni az emberekről alkotott mintázatukban, és aszerint viselkedni velem (igencsak furcsa eredményeket produkálva).

Mennyivel egyszerűbb dolguk van a magányos portyázó Hím Egyedeknek, akiknek semmi dolguk nincs adott helyzetben, mint Hím Egyednek lenni, és máris nem kell sokat törniük a fejüket azon, hogy melyik végéről ragadja meg az útjába kerülő Nő Egyedet, egy fajtársával együtt!

Ma Nightquest-koncert, héjj. Még nem tudom, várom-e vagy nem, vagy mit gondoljak róla, de asszem egy dolgot betartok: nem próbálom túlcivilizálni magam. :)