Milyen jó lenne olyasvalaki lenni, akinek a személyisége nem szorul folyamatos korrekcióra. Olyan, normális és szerethető embernek lenni, akinek nem kell folyton készenlétben állnia társaságban, hogy ne mondjon fura vagy kínos vagy éppenséggel bántó dolgokat. Szóval akinek nem kell normálisnak álcáznia magát, mert már eleve az, és nem veri le az izzadság a chit-chat beszélgetésektől, és nem gondol rettegéssel a közelgő közös ebédekre, és ha már itt tartunk, nem érzi magát egy itt felejtett marslakónak a tisztes humanoidok között. Nem küzd állandó lépcsőház-effektussal ("basszus, ezt kellett volna mondanom!!"), illetve nem kívánja gyakran, hogy bárcsak láthatatlanná válna, mert akkor nem zavarná a többiek auráját.
Mert amúgy baromi kellemetlen így élni.
És nagyon gyakran éreztem így a Veevánál.
Amiben semmi meglepő nincsen, a Veeva olyan volt, mint egy nagy osztály, és mint minden osztályban, voltak klikkek és csoportok - én pedig egy kicsit kívülálló voltam. Plus ca change, plus c'est la meme chose. (nincs kapacitásom kikeresni a megfelelő ékezeteket)
De befejeztem a munkát a Veevánál, és bár örülök neki, egy kicsit vegyes érzéseim vannak.
Szóval note to self ez a fél év után: akármennyit jellemfejlődök a évek során, nem fogok fura-hülye Bogátából kedves és vállalható Bogátává válni. Nem alakult ki több érzékem a normális emberek iránt, legfeljebb csendesebb és elegánsabb módon tudok visszavonulni a látómezejükből, úgysem kellek én oda. Oké, de ez nem egyenes út az izoláció felé?
Egyik oldalam azt mondja, hogy ahogy öregszem, a világom és a gondolkodásom egyre csak szűkülni fog, tehát ha már most bezárom, kirekesztve az emberek nagy részét, akkor aztán majd megnézhetem magam,
Egy másik része pedig azt mondja, hogy épp eleget szenvedtem antipatikus, nem nekem való emberekkel, akiknek semmi mondanivalóm nincs, és megérdemlem, hogy ne rabolják tovább az időmet.
Akárhogy is, most végre, a finnugoros pályafutásomban először, kizárólag az egyetemre járok. És ez 3 év munka után olyan, mint egy váratlan ajándék, és már most borzasztóan élvezem.
Ezt a bejegyzést 3 napja írtam, és azóta is már sokkal-sokkal jobban érzem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése