Akklimatizálódás

Az első éjszakán azonnal elaludtam a fáradtságtól. A másikat végighánykolódtam, és zokogva keltettem föl Csabát az éjszaka közepén, hogy meg fogok bukni, mert a szakdolgozatom olyan hullaszar. Eljutottam oda, hogy cirill betűket láttam a belső szemhéjamon, ha becsuktam a szemem, és álmomban a kamarás finnek osztottak ki, hogy milyen hulladék rossz bölcsész vagyok.

Azon az éjszakán kiverték az álmot a szememből a fölöttünk lakó család hangjai. Ma már kellemes háttérzaj a folyamatos gyerekkacaj, már ha egyáltalán észreveszem. Akkor úgy éreztem, soha nem szokom meg ezt a belmagasságot (mintha egy hangárban aludnék!), és görcsösen szorítottam Csabát, az egyetlen ismerős tárgyat a közelben. Most már szeretem ezt is.

Tegnap vissza kellett mennem a régi lakásba. Megdöbbentően aprónak tűnt - és megdöbbentően zajosnak. Amikor ott laktam, észre sem vettem, mennyi ilyen-olyan csattanás, zörgés, kiáltásfoszlány szűrődik be a falakon. És eszembe jutott az is, eleinte ott is milyen kényelmetlenül éreztem magam.

Vettem a Zsáklakzöld ajtónkra egy ajtódíszt. A falakból áradó dohszag beleivódott a kabátomba: bárhol járok, érzem a szagát. Lassan ez is már-már otthonosnak érződik. (Azért remélem lassan kiszáradnak már ezek a kurva falak. A felső szomszédnak felrobbant ugyanis a bojlere, és a víz lecsorgott a falainkba és lerohasztotta a tapétánkat, tudniillik.)

Persze mindent leverek, felborítok, mindenbe belebotlok, minden zörög, és sosem találom a villanykapcsolót. Alapvetően nem egy nagyon praktikus lakás ez. De timpanon van minden ajtó fölött, úgyhogy your argument is invalid.

Amikor délelőtt kilépek az erkélyre, és telibe süt rám a Nap, látom magam alatt Újlipótvárost, messzebb pedig a Dunát és Budát, és ízlelgetem a gondolatot, hogy igen, én most teljesen komolyan újlipótvárosi lakos vagyok. Teljesen komolyan egy körfolyosós, cselédszobás úri lakásban.

Pár napig házon kívül kellett komfortzónát találnom magamnak. Még szerencse, hogy vannak ilyenjeim. :) A rengeteg Kamarában üldögélés amúgy is kétszer akkora buli a finnekkel, akik már meg is hívtak magukhoz Tamperébe a nyáron. ^^ És a törzsközönség hozzám való viszonyulásában is drámai változás állt be, amikor megtudták, hogy tudok finnül. Esküszöm, azóta tisztelnek!

A szakdolgozatom "fele" már "kész" van, vaú, még 3 hét, nyomni kell, viszont most értem bele a dolog bulis részébe, úgyhogy most kezdem élvezni. :)