1/2 nap az ebédelésig Ankalimonnal.
2 nap a költözésig.
5 nap a következő kamarázásig.
6 nap a tavaszi szünetig.
10 nap a húsig és az alkoholig.
27 nap a szakdolgozat leadásáig.
5 nap a családdal töltött nagyon jó kis hétvége óta.
3 nap a zseniális MTT-s medvehagymatúra óta.
2 nap a hatalmas oktatási tüntetés óta, amire anyukám is eljött. (Az agyfasz bezzeg sok napja tart, ami mindezt kiváltotta.)
1/2 nap a negyedik FUpostcrossing képeslapom érkezése óta (Kazányból :3).
Az élet szép. :) Nekem meg csodálatosak a barátaim, és amúgy is nagyon jó dolgom van. A szakdolgozatom nem nagyon jó, de annyi nagyon tudományosnak tűnő példát és adatot írok bele, ameddig menőnek nem látszik (és meg nem lesz a karakterszám).
Az az érdekes a mostani "minden király" életérzésemben, hogy valahogy nem érzem, mitől múlhatna el. Mármint, amikor régebben jól éreztem magam, akkor tudtam, hogy ez most épp egy jó periódus, és majd elmúlik, és jön egy rosszabb periódus is, aztán megint jó.
De most bármire gondolok, ami boldoggá tesz (párkapcsolatom, család, barátok, munka, tervek, eredmények), minden olyan betonbiztosnak tűnik, hogy nem érzem, mikor hagyhatnák abba ezek az én boldogításomat. És mindezekkel együtt minden nehézség, ami ér (szakdolgozat, beadandók, jelentkezések, dolgok időnkénti elcseszése) valahogy nem tudnak olyan komoly problémának tűnni, hogy igazán elrontsák a kedvem. Én is sokkal nyugodtabb vagyok és kevesebb problémát generálok, és amit igen, azon is könnyen túlteszem magam.
Visszanézve a régi bejegyzéseimet, egyértelműen látom, hogyan függ ez össze a Veevától való felmondásommal. (Meg a rendszeres edzéssel. Meg a jól sikerült beadandó dolgozataimmal, amiktől eleinte annyira féltem.)
Ezek szerint a boldogság záloga (esetemben épp) a burokba zárkózás.
Legalább ebben a burokban értelmes és konstruktív az életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése