A glosszák értelme a random pápua nyelv példamondatai alatt egyre könnyebben világosodik meg a szemem előtt, mert lassan bizony belejövök a gyakorlatba, sőt, időnként kicsit visszább lapozok a cikkemben, hogy a saját (mari) annotált mondataimban gyönyörködjek (much fancy such tudományos). Ma is hülyére olvastam magam, tegnap is, tegnapelőtt is, de mindig megéri, mert egy egészen új világ nyílik ki előttem, de nem úgy, mint régen, amikor megijedtem attól, hogy mennyit nem tudok, hanem mindenről valami újabb jut eszembe, így ezek csak félig felfedezetlen, csábító ismeretlenek lesznek riasztó fekete foltok helyett.
Tudtam, hogy végig kell mennem ezen az úton, ha akarok valamit magamtól, de mindig féltem, hogy fájdalmas lesz. Nem az, hanem izgalmas. Izgalmas a tipó ("a snájdig kicsi dinoszaurusz-ban mi az ágens?" "A macska."), izgalmas az általános nyelvészet ("érdekes a fejébe csapja a kalapját kifejezés, nyilván ez esetben nem arra kell gondolni, hogy feltöri a koponyáját és belegyömöszöli a kalapot" <3 L. tanárnő), izgalmas a modalitás körüli turbulencia (bár megdögölhetne néha), izgalmasak az OTKA-projekt szeánszai (bár néha fájnak - de akkor is imádom őket), és különösen izgalmas a téli egyetemre való készülés során olvasott szakirodalom, és minden, ami a téli egyetemmel kapcsolatos, különösen a mellékhatásként ideérkező Bradley úr gyógyító, gyakorlatias, optimista, inspiráló jelenléte, mely olyan jót tett nekünk, mintha a fájó tanszéki létezésünket kente volna be valami nyugtatóval. (Cs beteg, lehet, hogy ezért van ez a rengeteg orvosi metafora bennem.)
Mi ez, ha nem boldogság, gondoltam ezen a héten különböző helyeken, egy fenszi whiskeybárban Ankalimon mellett ülve, a Csendesben, a Kárpitban, a 014-esben, miközben egy hangsávot annotáltunk Dittával, a VakVarjúban csodálatos családi körben, Bradley úrra várva, Scrappyt, az új projektort hurcibálva, térdelve táncolva a hula halauval, hármasban az Oxford Handbook és egy kenyai dupla eszpresszó társaságában ma délután, a pápua annotált mondatok magyarázatát olvasva a főzésről megmaradt sör mellett.
Egy cseppet sem könnyű doktorandusznak lenni, hatalmas az ugrás a kis MA-s tanuló (tök jó amit csinálsz, szeretünk, csak csináljmárvalamit, ne írj túl nagy fasságot, jó lesz az, jó jegyet akarunk adni), és a nyelvészeti vadonba kidobott doktorandusz között (irány a konferencia, miazhogymég eztsemtudod, ha egy kicsit is fasságot írsz, az egész egyetemünkre hozol szégyent, közlegény!) ...de máshogy nem fog menni.
Tulajdonképpen tetszik itt a mélyvízben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése