Utolsó emlékem Mamikáról az, amikor bementünk a kórházba hozzá, és mondták, hogy nézd Mamika itt a kis védenced, de ő nem ismert fel, vagy csak pillanatokra. Emlékezz a mosolygós Mamikára, suttogta anya a fülembe a sírjánál. Két éve nem jártam ott, és most úgy fájt, mint a temetése napján. Utoljára akkor éreztem ezt a bénultságot, hogy csak állok, de semmi értelme az állásomnak, és semmi értelme a kezemnek, lábamnak, semmi értelme megmozdulni, és kissé szégyellem magam, de csak sírni tudok. Unszoltak, hogy gyújtsak meg én is egy mécsest, de kicsit olyan érzés volt a gyufát elővenni, suhintani a doboz oldalán, szikra, a mécsest meggyújtani, letenni, mintha álmodnék, vagy mintha a kezeim nem is hozzám tartoztak volna. Általában, ha temetőben járunk, én vagyok a legnagyobb mécsesgyújtogató.
Általában, ha temetőben járunk, a pislákoló gyertyalángokban nem az elmúlást, hanem a szeretetet és az emlékezést látom. Szeretem a magas fák nyugodtságát, a lassú ránk sötétedést, csöndes andalgást, és ahogy néha elénk tárul egy nagyobb emlékmű, sok száz mécsessel, és akkor oda mi is teszünk párat, és a kialudtakat újragyújtjuk. Néha egy véletlenszerűen kiválasztott ismeretlen katona sírjához is rakok gyertyát, és ilyenkor egymáshoz közelebb bújva, csendben vagy halkan beszélgetve sétálunk anyával és a húgaimmal, és szinte közelebb érzem magamhoz őket, mint karácsonykor.
Most valahogy egy szál gyertyát sem sikerült újragyújtanom. Zsófi húgom csalódott is volt. A séta tompa volt, a többi sírkő hangulata nem tudott eljutni hozzám. Az járt a fejemben, amit apa mesélt a dédapámról: hogy sírt a Wartburgban a kórházba menet, és mondta neki, hogy ő onnan már nem fog kijönni. Másnap reggel meghalt.
Irma néni gyűjtései és a MyHeritage.com programja segítségével az elmúlt 2 napban eddig 240 rokont sikerült rögzíteni a családfánkban. Legtöbbjük persze rég meghalt, míg belőlünk új és új emberek jönnek létre. Lehet, hogy kicsit megártott ennyi halott rokonnal foglalatoskodni. Lehet, hogy csak egyszerűen fáradt vagyok, vagy nyomasztanak a teendőim. Hiányzik Csaba is, aki a jövőre emlékeztet.
Rég viselt meg ennyire ez az időszak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése