#suomi100

Az egész napot belengte egy ünnepi légkör.

Persze, régóta készültem erre a napra, mint valamiféle karácsonyra, ami visznt csak százévente egyszer van, de pont ezért nem tudtam, mit várjak tőle. Kicsíptem magam Finnország kedvéért. Bekaptam egy jó kis 600 miligramos Algoflexet a tegnapi kamarázás emlékére, és meggyőztem magam, hogy vasalatlanul is jó lesz a felsőm, ideje indulni.

Referáltam kognitív nyelvészetből, ami hónapok óta gyilkolt - de alig emlékszem rá. Amire emlékszem, az a lelkes finn szakosok, a megosztó érzelmi hátterű de nagyon sikeres médiafelhajtás az előző este (8 óra alatt 60 új lájk nem rossz teljesítmény a tanszéknek), az "Eläköön!"-kiáltások, a kék-fehérbe öltözött diákok és kollégák, a közvetítés az YLE-ből, a hatalmas és nagyonfinom Finnországos torta... az, hogy mindenki boldogan ugrott be akár csak 10 percre a 29-esbe kávézni és sütizni. Győzelmi hangulata volt a napnak (bár én alig vonszoltam magam a fáradságtól. De: letettem a kognitív nyelvészeti referátum terhét, az is egy győzelem.)

Ahogy a kék-fehéren kivilágított Erzsébet-hídhoz közeledtem, azt hittem, kidurran a szívem a boldogságtól. Igen, ez Finnország tiszteletére van! Finnország 100 éves! A kicsi, legatyásodott, parasztok lakta északi peremvidék, aminek a függetlenségi nyilatkozata Lenin és Trockij aláírásával van hitelesítve, és nyomban fejest is ugrott egy polgárháborúba, az ország, ami kétszer verte vissza sikeresen a hatalmas Vörös Hadsereget, az egyetlen ország, ami teljes egészében visszafizette a hadisarcot (Marshall-segély nélkül), sikerrel lavírozott két szuperhatalom közt, miközben összefogással és az oktatásra időt-pénzt nem kímélve napjainkra a világ egyik legfejlettebb, legszabadabb, legszuperebb országává vált, pozitív példává az egész világ számára. A finnek méltán büszkék a saját 100 évükre, és megérdemlik, hogy az egész világ őket ünnepelje.

Hát ilyen volt a mi ünneplésünk is. Kicsit előbújunk a tanszék falai közül, finn dalokat játszottak a KK-ban, finn kajákat adtak a nagymenzán, mi mindenkit beinvitáltunk egy (undi) finn kávéra, és örültünk saját finnségünknek.

Vidáman, de érzelmileg iszonyú fáradtan tekertem haza, de még este sem tudtam elszakadni az éleő közvetítéstől.

Heini hangja a finn állami tévé műsorában olyan megnyugtató volt, hogy majdnem elsírtam magam. Jaj, ez a nő az esküvőnkön énekelt (és engem is énekelni tanított anno). Emberek jönnek-mennek a tanszéken, és mindenki egy kicsit hozzáad a személyiségéből a hangulathoz, de az ember soha nem felejti el azt, aki kinyitotta a száját egy új nyelven. Heini egyénisége minden nap hiányzik a folyosókról és a termekből.

Elalvás előtt összegömbölyödve még egyszer hálát adtam az égnek, hogy Finnország az életem része.