a marsrutka jobbra-balra kanyargott, a végtelen mezők lassan rózsaszínek, majd barnák és végül feketék lettek, ahogy a kék cirill betűs táblák is, a fejemet az orromba lógó ülésre hajtottam és elmerültem a kétségbeesésemben megivott sör delíriumában, a jobb lábam a mellettem lévő férfi lábszárának szőrét súrolta, a bal a táskám pántján taposott, a szemem kifordult, a kontaktlencse rászorult a szivárványhártyára, a laptop az ölemben fáradtan pumpálta az életet a haldokló telefonomba, dalok kúsztak a fülembe de nem jutottak el az agyamig, éjjel-nappal nyitva lévő kioszkok, kátyúk és kóbor állatok, cserzett bőrű férfiak szálltak le a buszról cigizni, a testszag fullasztó volt, én belegabalyodtam a törött ülések és az össze-vissza hajtogatott végtagokkal aludni próbáló útitársak börtönébe, előttem egy férfi mobiljának kijelzője húzta magára a tekintetemet, kezdőképernyőjén elhízott barátnőjének képe, aki úgy dőlt hátra az ülésen, hogy megszámlálhattam volna a hajhagymáit, az arcom a hűvös üvegre kenődött, a marsrutka felpöfögött, az emberek elbotlottak egymásban, a zúgás levitt mindenkit alfába, a messengeren üzenetek érkeztek, az agyam elbotlott a klaviatúrában, a fáradtság teret adott a mélyebben szunnyadó pániknak, a csomagtartóban zötyögő nyenyerémre és az agyamban tomboló szakmai identitásválságra gondoltam, főszerepben a disszertációmmal, hiszen mit értem én ezzel az ukrán úttal azon kívül, hogy a világ összes porát magamra szedtem, mielőtt átcsúsztam volna egy indokolatlan álomba, a marsrutka megállt, hogy egymást kedvesen átölelő ukrán lányokra láthassak rá a félig lehunyt szemem mögül, miközben nem a mi buszunkra várnak, majd legyűrjön a gyötrő szomjúság és álomittasan ráborítsam a hrivnyáimat egy éjjelnappalis nénire egy hideg ásványvízért cserébe, folytonosan a felbőgő motorokat és az engem itthagyó marsrutkát hallucinálva, a kigombolt ingű kedves mosolyú sofőrt vizslatva, mikor száll vissza, hogy én is gumiemberként verekedhessem át magam a túlsúlyos nő mögé a sarokba, és nekivágjunk a Kárpátoknak, aminek a szépségét odaképzeltem a sötétbe és a kanyarok dőlésszögébe és a szembejövő forgalom keresőlámpájába, ekkor azonban letereltek minket az útról egy benzinkúthoz, ahonnan rá lehetett látni a papírgalacsinként összeroncsolódott autóra és a mellette fekvő, fehér lepellel letakart holttsetre, láthatóságis rendőrökre és fejüket fogó túlélőkre, mint egy turistabusz, különböző oldalakról megcsodálhattuk a frontális karambol fizikai nyomait, s emiatt még két órával később is zokogott egy fejkendős nő a következő megállóban, random nőtársa nyugtatgatta, én a zavar legkisebb jele nélkül tornáztattam magam a harmatos magashegyi éjszakában a cigiző cserzett bőrű férfiak között, akiket a veszélyesanyag-szállító sofőr folyamatosan a marsrutka másik oldalára zavart, és valahogy így is megéreztem, mikor átléptük a történelmi Magyarország határát és az első kárpátaljai városban álltunk meg, és már majdnem megnyugodtam, mert láttam, hogy a nyenyere még mindig ott a csomagtartóban és a szomszédom is relokalizálta magát egy felszabadult duplaülésre, de ekkor én már gyakorlatilag semmilyen végtagomat nem éreztem, a látásom foltokká tompult, fülemmel csak az előtem ülő nő rendszertelen horkolását hallottam, érzelmeimben pedig lassan minden mást kiszorított, hogy leszálljak Munkácson, ha egyszer odaérünk.
Dombos és köves volt Munkács buszpályaudvara hajnali 5-kor, amikor oroszul határozottan kikértem a hegedűt, a nyenyerét és a bőröndöt a csomagtartóból, betántorogtam egy mellemig érő fülkékkel teli vizesblokkba, kibányásztam a szemüvegem, lefejtettem a kontaktlencsét a szivárványhártyámról, ignoráltam az őrült nagy csípést a lábfejemen, beleéléssel rávetettem magam a fogkefémre és a tiszta fehérneműre, és semmi más nem vitt előrébb, hogy megkeressem a vasútállomást, mint a buszpályaudvar ismerős, állott szagú undorítósága azokkal az alakokkal, akik hajnali 5-kor egy autóbuszállomáson szoktak lenni Kárpátalján. Egy eltévedéssel kiegészülve 2 óra alatt jutottam el egyik álomásról a másikra, és borultam a váróterem ülésén saját táskámra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése