...amikor zakatol alattam a vonat, és a kalauztól kérek egy zöldteát, amit a szamovár forró vizével öntök fel a fémfülű pohártartós pohárban, és az ablakon kimeredve nyíresek és fenyvesek suhannak el mellettem komótosan, cirill betűs feliratok és díszes ablakkeretű házak mellett.
Önmagam vagyok, amikor mari nyelven kell megértetnem magam a telefonban, hogy eljussak még aznap Joskar-Olából Uncsóba, és ezt meg tudjuk beszélni, ahogy az esti teához már azt is tudom, hogy mézet vagy lekvárt kell kanalazni üresen.
Önmagam vagyok, amikor felpattintom a bicajom az i épület melletti korlátra, kérek egy dupla eszpresszót és felcsapom a laptopot a kis "ólamban". Előbukkannak a kollégák, valaki hozott csokit valahonnan, tartunk egy kávészünetet, majd egy kicsit jobb keddvel visszakúszunk a teendőkbe. Az üres könyvtárban garázdálkodok a szakirodalmak közt, a régikönyvszagban tekerem a mozgó polcokat a raktárban.
Önmagam vagyok, amikor nem lát senki és nem is hall (vagy ha mégis, az nem érdekel), és előszedem az észt népdalokat, az ír táncokat, talán még Telemannt is, és gyakorlok a hegedűn, ami először frusztrál (möhh, nem működnek az ujjaim!!), de aztán belejövök. És rájövök, hogy a dolgokba gyakorlással bele lehet jönni. És akkor fejlődik az ember.
És egyébként is, most már hogy tudnék nem hegedülni.
Önmagam vagyok, amikor a csinos és szépséges Gyöngyi húgommal kétrét görnyedve esszük kézzel a barackot, és miközben mások kifinomultan falatozzák a napi menüt a szomszéd étteremben, nekünk az arcunk két oldaláról csorog le a leve, és könyékig ragacsosak leszünk tőle, és ez egyikünket sem érdekli egy kicsit sem, csak röhögünk és büszkék vagyunk egymásra, miközben kibeszéljük a világot.
Önmagam vagyok, amikor eszembe jut egy finn vagy észt dallam, és azt dudorászom, miközben szaladgálok, takarítok, főzök, pakolok.
Valaki rám ír Messengeren.
Valaki eljött látogatóba és sörözni kell vele.
Valahogy szembejön egy váratlan lehetőség.
És ez nekem így... elég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése