...kiment az álom a szememből.
Nagyon izgalmasnak hangzott a megkeresés a véleményrovat-vezetőtől, hogy havonta írjak egy-egy cikket, melyben Magyarországot és Észtországot vetem össze egymással, vagy valami ilyesmi. Az embereket érdekli, amit mondok! Örömmel beleegyeztem.
Nagy nehezen megírtam az első cikkem, amelyet egyszerre szántam bemutatkozásnak és egy mintának arról, mire lehet tőlem számítani. Úgy gondolom ugyanis, hogy ezekről a dolgokról kell írni és kell velük foglalkozni: hogyan lett Észtország sikeres nyugati állam és hogyan lett Magyarország Kis-Oroszország. Orbánt nagyon kifizetődő utálni mostanában, de ez egy sokkal régebbi és komplexebb történet, mint az övé.
Az eredeti szöveg a Twitteren nagy kört futó hozzászólásláncomra épült, mely arról szólt, hogyan változott a politikai gondolkodásmódom, mióta Észtországba jöttem. Alapvetően lassabb tempójú, elmélkedősebb szövegeket szeretnék írni a múltról és a jelenre gyakorolt hatásáról. Az inspirációt gyakran az anyukámmal való beszélgetések adják.
De Orbánnak azóta maxra kellett tolnia a fasisztát, aztán Bécsben magyarázkodnia, és már megint az egész világ róla beszélt, melyet nyilván érintenem kellett a szövegemben is.
A kéziratot kedden adtam le, hétfőre lett belőle cikk.
Pont azon a napon, amikor Észtországban beszüntették a napilapok hétfőnkénti terjesztését, szóval a nyomtatott lapot csak kávézókban vagy könyvtárakban tudom olvasni. Megvenni nem. :/
Egy rémálmokkal teli éjszaka után, reggel 7-kor végül szembejött velem a saját nevem a Postimees online platformján. És kiment az álom a szememből.
Tudom, hogy never complain, never explain, főleg nyilvános nyilatkozatok esetén, de mivel ez a blogom, itt igenis leírom, amit érzek, mert nem egészen az a cikk jelent meg, mint amit én leadtam.
A címet lecserélték egy sokkal clickbaitesebb verzióra, mint amit eredetileg adtam. Az eredeti az volt, hogy Mi történt Magyarországgal? Ebből lett Orbán enyhén fasisztává változtatta Magyarországot. Ami izé, szerepel a szövegemben, de annak a bekezdésnek lényege az volt, hogy miután a 2000-es években sikeresen elkúrták Magyarországon a demokráciába vetett hitet, ez remek táptalaj volt Orbánnak arra, hogy kihasználva a speckó böszmeséget, ami a magyarokat jellemzi, felépítse az enyhén fasiszta kis birodalmát. A tusnádfürdői beszéd után azonban ez pont úgy tűnik, mintha amiatt gondolnám ezt a fasizmus-dolgot. Pedig izé, Orbán rendszerét távolról sem azért gondolom fasisztának, mert volt ez a beszéd. A szövegemben a kettőt egyáltalán nem hozom párhuzamba.
Ezután jött egy rövid bevezető, melyben megismétlik a fasiszta-dolgot, majd éppen abból a szakaszból idéznek, amit leges-legutolsónak, nagy izzadással írtam meg, hogy összekösse az első, bevezető gondolatmenetet (mi lehet a baj Magyarországgal és milyen döntések vezettek oda, ahol most van) a cikk második felével (észt vs magyar politikai kultúra napjainkban, és a rám gyakorolt hatása). A szakasz arról szólt, hogy hiába utálom a rendszert, ha benne élek, akkor is hat rám. Semmiképpen nem szántam volna neki kiemelt szerepet.
Továbbá a bevezetés kiemeli azt a szakaszt, hogy Varro Vooglaid is belepirulna Orbán tusványosi beszédébe. Ezt lehet, hogy július 24-én, a cikk írásakor így gondoltam, de mivel azóta Vooglaid nyilvánosan megvédte Orbán beszédét, elég kínosan néz ki a cikk elején, nagy betűkkel szedve.
Mivel a Postimees fizetős, és a bevezetés után a cikk paywall mögött van, az olvasók 90%-a annyit olvas csak el, hogy én lefasisztáztam Orbánt, illetve abszolút hülyeséget állítottam Vooglaidról. Juhhú!
Nem meglepő módon kaptam hideget-meleget, és főként azok fejezték ki véleményüket, akik hideget akartak adni. A Postimees-olvasók kommenjei még egész tűrhetőek voltak (ehhez ugyanis előfizetőnek kell lenni, így nagyobb az esélye, hogy elolvassák az egész ciket), a Twitteren rám eresztették a trollhadsereget (ők egyébként elég viccesek), a Facebookon pedig valamiért az a konszenzus terjedt el, hogy terhes vagyok. Meg még elég sok elég csúnya dolog, de ezek a kommentelők túlnyomórészt azok, akik csak a címet olvasták el. De azért volt pár ember, aki pozitív visszajelzést is adott. :)
Na hát na.
A Postimeesszel végzett közös munka buktatóiból tanultam, de azért remélhetőleg nem mondják le az együttműködést. Egyébként meg hiába érzem magam kicsit nyilvánosan levetkőztetve, ezt csak akkor kerülhettem volna el, ha kussban maradok. És nem akartam kussban maradni.
Anti hozott nekem egy csokor rózsát.
Jól vagyok, biztonságban vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése