fejjel kifelé

Van valami nagyon zen abban, ahogy csak mesélek, a másik meg csendben mosolyogva hallgat.

Egy ananászos burger felett.

Na jó, nem mindig annyira csendben. :)

Boom clap, ide mindennel, most már nem olyan ijesztő a világ!

________________________

(a cím az EKG-m.)

Egy nap alatt igen hamar összedőlhet a fél világ. (Igen, összedőlt, nem túlzok.)

Meg újra fel is épülhet. Nagyrészt.

És ötszázezer dolog jöhet, meg még egymillió mehet.

Ilyenkor persze pont nem ér rá senki, mert nyilván senki nem számított rá, és nekem sem kéne ráérnem, mert tüntetnem kéne.

Nem tudok mit mondani magamra, másra senkire, sehogy.

Redőny lehúz, nem akarok létezni.

néhány fontos dolog

...például a tegnapi buli egy elég fontos dolog volt. Úgy mindenestül. Jeee, nyomassuk hétfő este, ollé!!!

Hát, vannak, akikért megéri. :)

Sőt, olyanok is vannak, akikért megéri a mai hulla fárasztó nap után újra bebumlizni a városba és nyelvtipológiáról, észt táncokról és mari szavakról (шӱдыр a csillag!) beszélgetni. Finnugrászok forevör. Forevör!

És igen, vannak pillanatok, amikor egy pillantás, egy ölelés, egy közös fintor kifejezőbb, mint sok-sok szó. És ekkor ezeket jó megtenni és sokáig emlékezni rájuk.

Egy nyolcévest sokkal jobban kiakaszt egy urna látványa, mint egy koporsóé.

Egy nap alatt háromféle családhoz alkalmazkodni nem sok, nem kevés, hanem rengeteg. Micsoda különbségek!

Semmi, soha nem tart öröké, és mindig, minden attól függ, ki csinálja, és hogy tőle hiteles-e vagy sem.

Még mindig nem tudom elviselni, ha a szavamba vágnak.

A Blank Space még mindig a kedvenc számom az új albumról.

a mai nap tanulságai

- Ha fáj a hátad egy kicsit, akkor ne várd meg, amíg járni sem tudsz, mert attól nem fog javulni a hatékonyságod.

- a pirított cukkini fokhagymával olyan ízű, mint a popcorn, és egyébként kurvafinom.

- a Harry Potter 24 éves fejjel olvasva egész más, mint eddig.

- A Könyvek Hercege sok év után sem vesztett zsenialitásából, Seiji pedig még mindig a legjobb pasi evör.

- mindig, minden nap jobb, ha van benne Gergő.

hánytorgatjuk

"Uram!

Zárd be ajkam a szenvedésre, sebre, bánatra.

Ismétlésük napról napra fokozza súlyukat,

és rájuk emlékezve egyre édesebbnek tűnik a méreg,

mely megöli lelkemben az életet."

Egyik kedvenc idézetem/imám, kint is van a falamon már majd' egy éve.

Ugyanis szerintem ez fontos. Elég uncsi frázis, hogy "légy pozitív", meg mittomén, de attól még egyre jobban igaznak érzem, hogy máshogy nem nagyon érdemes csinálni a dolgokat.

Mármint attól, hogy valaki a bajait szanaszéjjel teregeti vagy másra is kivetíti, még nem lesz jobb neki. Sőt, ahogy egyik kedvenc ügyfelünk mondja, jól "szart dob a ventilátorba", tehát sokszorosára növeli a szar kiterjedését, ráadásul másokat is beterít szarral.

Nem jó az ám senkinek!

Lehet ám jót is dobni a ventilátorba, az is ugyanígy fog viselkedni. Azaz jóval lesz beterítve a becses miliő.

De most nekem is muszáj egy kicsit panaszkodni.

Ennek a bejegyzésnek nem az ujjal mutogatás és basztatás a célja, hanem egyszerűen eléggé elkeseredtem tegnap, és ez lett belőle.

Mert az van, hogy az nagyon bosszant és bánt, ha direkt jó szándékú és értelmes akarok lenni, mégis muszáj szart meg sértődést meg negatívságot belevinni a dologba, mert... hát nem is tudom, miért. Mert olyan nehéz lenne nem így tenni? Vagy mert olyan jó érzés ezt csinálni?

Senkit nem akartam megbántani, amikor kiléptem egy csoportból, amibe nem kértem a felvételemet (de nem baj, hogy felvettek, félreértésneessék), és nem éreztem életbevágó dolognak a maradásomat/lelépésemet. Megírtam, mi a bajom vele, azt hiszem, korrekten, így igenis értetlenül állok az előtt, hogy még így is megkaptam, hogy hogy tehettem ilyet, hogy kiléptem.

Miért?

Megismétlem.

Miért?

Ha nem írtam volna semmit, csak angolosan távoztam volna, az lett volna a baj. Ha nem írtam volna értelmesen, az lett volna. Ha maradtam volna, az meg nekem lett volna baj. Bárcsak láthatnék értelmet amögött, hogy ezt priviben feszegetni kinek és miért volt jó, de úgy kifejezetten felborzolt indulatokkal kikérem magamnak, ha valaki ebből a szempontból engem elítél vagy számonkér. De úgy igazán.

Nem fogok mindig mindent király ötletnek tartani, amit hozzám közel álló emberek csinálnak. Sorry not sorry. Ettől még nem akartam rosszat.

Király volt a szerda esti próba, és egyébként is úgy gondoltam, hogy épp szükség van egy kis pozitívságra, ezért köszöntem meg a többieknek nyilvánosan, hogy királyok. Megérdemlik. Biztos nagyon furin nézett ki a hírfolyamban, mert nyilván rögtön jött a szar, hogy mikor vesszük már be a többieket, meg a szomorúfej, meg a random bebiggyesztett kérdőjel (WTF??????), mert nyilván azt kell. Most komolyan, a kommentelők nem látták, mi volt ennek a bejegyzésnek a célja? Vagy esetleg komolyan olyan bunkónak gondoltak minket, hogy nem szólunk, ha már jöhetnek új emberek? Hanem én itt jól megmutatom, milyen király nekünk amíg ők hoppon maradva várakoznak a küszöbnél, vagy mi a fészkes...?

Hát álljon már meg a békemenet, a mindenségitmostmár.

Kérdőjel.

Nem hinném, hogy léteznek emberek, akik mindent megengedhetnek maguknak.

Nem hinném, hogy van olyan, akinek mindenhez köze van.

Nem hiszem, hogy valami csak akkor lehet érdekes, hiteles, okos vagy legitim, ha van benne szar.

Tudom magamról, hogy békénhagyás-mániás vagyok, de szerintem békénhagyni egymást tényleg elég jó dolog.

Meg lehet, hogy most én is érzékenyebb vagyok.

És tudom, hogy az MTT-ben a vezéregyéniségek aránya a természetes átlag többszöröse, és ezzel nehéz néha megküzdeni. De attól még ugyanúgy érték nemmegszólalni, nemgyanakodni, nemkontrollálni, nemvéleményterőltetni. És pláne érték nem szart keresni ott, ahol nincs. Mert a fentiek egyikében sem sem volt, és zavar, hogy mások belerakták.

Mert a végén még kiakad a Bogáta, ha sokat piszkálják. :)

Egyébként a szar (cirill betűkkel cap) mariul azt jelenti, hogy háború. Tudnak valamit.

Ennek örömére itt egy kellemes hegyi mari dal, szeretnivalóan esetlen klippel.

(nanáhogy a YT nem hagyja beágyazni...)

https://www.youtube.com/watch?v=aDwUBVC1nVw

blank space

KÖMT óta egy fura köztes álomvilágban élek.

Amiben a legtöbbet Taylor Swift beszél hozzám. (Úristenazújalbum, úristenúristen!) Otthon ülök, ki sem mozdulok, ha meg igen, akkor előtte órákig készülődök. Bámulok a tükörbe, és nem tudom, jó-e nekem, amit látok.

Finnugorral abszolút nem foglalkoztam. Úgy döntöttem, hagyom, amíg újra hiányozni nem kezd. Most munka van, meg valami egészen furcsa introvertálódás. Mást sem csinálok, mint nagyon mélyen gondolkozom. Emlékezek, érzéseket rámolok, szituációkat találok ki, szereplőket cserélek fel egymással, és vizsgálom, hogyan reagálok rájuk gondolatban. Mint egy allergiateszt. Ha itt megnyomom, mi lesz…

Egészen meglepődtem, micsoda rumlit találtam. J De már látom valahol a végét, vagy a rend első jeleit… good.

Taylor új albuma a bőröm alá mászott. Ott volt benne minden, amit én átéltem, és egy csomó olyan gondolat is, ami mintha csak bennem fogalmazódott volna meg. (Bár Taylor mindent képes úgy leírni, hogy mások sikonyálni kezdenek, hogy „ezénvagyok, ezénvagyok!!!”) Én is ott vagyok, ahol ő: 24 évesen már túl sok minden történt velem ahhoz, hogy a világnak bármitől is vége legyen, vagy bármi is megváltsa azt. Húdebölcsnek tűnök, ugye?

Kár, hogy legfeljebb egyelőre csak a Shake if Off-ot tudnám ide belinkelni… bár az is ideillő lenne, ami azt illeti… :D

Inkább megyek tüntetni, és főzök, és szövegírókat koordinálok, és alszom, és… újra gondolkodok és gondolkodok és gondolkodok.

’Cause darling, I’m a nightmare

Dressed like a daydream…

Na most hazamegyek, hátha az egy kicsit felráz.

színek, formák, dallamok

Én Ankalimonnak: Király ám ez a KÖMT.

Ankalimon: Tényleg? Neked is tetszik?

Én: Persze!

Ankalimon: Na hát akkor már tényleg nagyon jónak kell lennie.

-_-"

Igen, ez a KÖMT-ről szóló bejegyzés. Köszönjük, hogy velünk tart.

(Mindig visszaolvasom ilyenkor a tavalyi KÖMT-beszámolókat, és mindig megállapítom, hogy mennyit nőttem azóta... és már előre röhögök az egy évvel idősebb, jövőbeli énemen, aki ezt olvassa, hogy höhö, kis csíra...)

Szóval az idei KÖMT. Hát alapvetően máshogy éreztem magam rajta, mint az eddigi bármelyiken. Ez nem nagy mutatvány, minden KÖMT-ön kicsit máshogy érzem magam, de most valahogy különösen.

Meggyőződésem volt, hogy nem fogom valami nagyon jól érezni magam, de valahogy majd csak kibírom - de nem így lett. Nagyon is jól éreztem magam. Totál más okokból, mint eddig, és igen, elfáradtam, és igen, volt néha bajom, de úgy jöttem haza, hogy ez pöpec volt kérem.

Azért, mert eddig mindig az volt az issú, hogy Bogi vs közösség, de most inkább valahogy Bogi mint a közösség tagja vs... hát, Bogi.

Mert most először egy kicsit "belsősnek" éreztem magam. Nagynak, réginek, tagnak, vagy nem is tudom. Mert nekem mindig az a fájás minden KÖMT-ön, hogy nem érzem igazán idetartozónak magam, minden áldott KÖMT a félősségemmel való hadakozásról szólt, de most valahogy idén először nem. Mintha az emberek is máshogy szóltak volna hozzám, de ez király, kéremszépen, ez nagyon jó. Nagyon kellemes meglepetés volt így érezni magam, és ez bőven elég volt ahhoz, hogy nagyon jó kedvre derítsen egész idő alatt. Márpedig a fő cél az volt, hogy jókedvű legyek egész végig.

Mennyi idő is kellett neked ehhez, Bogáta, 5 év...? marha.

Teszem hozzá, imádom, hogy ennyi "fiatalabb", vagy új arc volt. Most nem a gyerekekre és a babákra gondolok, bár ők is most különösen imádnivalók voltak és nem zavartak, hanem a gimis korúakra. Felnőtt a TLV-generáció, aminek én írtam a feladatokat, nyuunnny!!!4!

A műhelyek egytől egyik zseniálisak voltak. (Jövőre énistartok énistartok énistartok!!!) Egy kis tánc, egy kis kreatív írás, egy kis játék, egy kis agyalás, egy kis kézműveskedés... néha már maga a műhelyvezető személye olyan volt, akiért megérte jelentkezni. Pont ezekre volt szükségem, izomlázra a fókusztánc után (a nyakamban!), Angwennel üvöltözésre (jelenetem felolvasása során) és hatalmas nevetésekre (talán a jelenetírás volt a kedvencem a műhelyek közül), őszi Zebegényre, a maga minden szolgáltatásával, röpizésre, kirándulásra, földönalvásra, paninire. És emberekre, és beszélgetésekre.

Beszélgetésekre a barátaimmal, Orsieval és Abdullal, és Nidoval, és Felixszel (észtek!!!), és Pillangóval miközben Tarcsay Tibi vs gyerekek epikus küzdelmet figyeltük, és különösen Eszturral, hogy önfeláldozó módon vállalta, hogy... váll lesz nekem tegnap éjjel, és még annyi emberrel annyi tevékenységre, amit nem láttam előre, de mégis király volt, illetve arra, hogy spontán királyságok történjenek kb. 100 irtózatosan király emberrel, akikkel volt szerencsém együtt tölteni 3-4 napot. :)

Néhány embert azért fájón hiányoltam. Nem ugyanaz a KÖMT Meta nélkül, Minc is nagyon hiányzott, Ági meg Esgal a feminista vitakörről, és a nagy beszélgetés Ankalimonnal is elmaradt, pedig mondjuk el tudtam volna viselni. Ellenben volt Zsolti, és bizony király élmény volt őt ott látni a KÖMT király közegében. :)

Fura, hogy idén kevesebb volt a műhely és kevésbé feszes a tempó, mégis mindenki istenesen elfáradt. De ez nem baj, elfáradni jöttünk ide, és én annyira örültem, hogy senki nem kísérelte meg megváltani a világot 3 óra alatt (hehe, kivéve a feminista vitakört :D)... nem volt kapkodás, dráma, hiszti. Legalábbis a simamezeiek számára nem látszott, de persze mindig megkérdezhettem Foxot a helyzetről, aki az ajtóban strázsált és bármelyik pillanatban lehetett filózni vele a KÖMT-ről. :) Ellenben megkaptam, hogy cuki vagyok. ^^  Meg az utolsó este... "mindenki ölelje meg Bogit", jaj! :')

Köszönöm, hogy drágák vagytok velem.

"A KÖMT mindig egy nagy adag meditáció, belső félelmekkel gyürkőzés, elvonulás, újjászületés, katarzis, feltöltődés, felkészülés a télre" - írtam tavaly. Most valahogy nem annyira ez volt. Felnövés, jókedv fenntartása, lazaság, barátkozás, hazajárás érzése voltak inkább a kulcsszavak - és ez nagyon jó volt így.

Fela söpröget, hirtelen rám néz. "Bogi, épp téged kerestelek! Volt duális az ősmagyarban?" :D Na az ilyenekért szeretem a KÖMT-öt.

Formák és vonalak, egymás mellé ülések, sár, kilátás, sárgák és zöldek és barnák, vízforraló, tűzveszélyességi osztályok, szőke csaposnő, elkapott és elkapott pillantások, almapálinka, mászó kisbabák, összeröhögés, didergés odakint, burger, kötelek és padok és zsámolyok, reggeli zene, társasozó gang, végiglejtés a sulin a szervezői szobáig, vagy a tornateremben garázdálkodók nézése... atmoszféra. Most is sokat tanultam magamról.

Rájöttem, hogy minden csak addig ijesztő és zavaró és fájdalmas, ameddig nem megyek szembe vele és ismerem meg. Ez izgalmas és jó.

Semmit sem vennék el, tennék hozzá (legfeljebb a kimaradt embereket). De tényleg. Nagyon jó szívvel emlékezem vissza ezekre a napokra. És ez sokkal több, mint amire számítottam.

Ezért jó a KÖMT. Azt hiszed, tudod, hogy milyen, aztán minden évben kiderül, hogy egész másmilyen is lehet. :)

Na helló, otthon.

Az alábbiakban a jelenetírós műhelyre készült "egy darab csokitól kitör minden feszültség  rosszul működő kapcsolatban" koncepció általam történt megvalósítását olvashatjátok. Ez műhelymunka, tehát az életemhez nincs köze.