Ha most valaki megkérdezné, hol lennék legszívesebben az egész világon, azt mondanám, hogy Gergő bőröndjében. (Bár lehet, hogy már leszállt, ez esetben Helsinki utcáin.)
Fura, épp ma kaptam egy csomagot Helsinkiből. Ez nagyon boldoggá tett.
Meg ma mutattam végig a legizgisebb helyeket a finneseknek a Kaziczy utcában. Amitől fél napon át a zsidó kultúrát bújtam a Wikipédián. Time well spent!
Most meg marad a syksypliin, és a holnapi hazamenetel. Remélem a család majd új erőt önt belém.
Asszem minden mindegy, és a továbbiakban nem is szeretnék foglalkozni vele, mert minek, mert van jobb dolgom is, nem? Tegnap bánatomban vettem egy mari szótárt. A jegyzetboltos közölte, hogy 6000 Ft, majd mikor elővettem a pénztárcámat, kinevetett, hogy valóban képes lennék-e ennyit adni érte, egyébként 2000 Ft.
Ma a kávézóban a felszolgálók rommá flesselték magukat rajta. Rájuk kellett szólnom.
Egyébként a Szatyorban voltam a finnes csoporttal és jó volt. Holnap én viszem őket a Kazinczy utcába.
Meg volt Szonja, meg Eszti, meg Nóri, meg anya, meg mindenki, aki ilyenkor kell.
Nem akarom mondani, hogy újratervezés, mert nem kell olyan sok mindent tervezni meg gondolni... sőt, inkább jobb csak a dolgokat csinálni, mert a végén még elromlik a tudatom. Halmozzatok el teendővel.
“I no longer have patience for certain things, not because I’ve become arrogant, but simply because I reached a point in my life where I do not want to waste more time with what displeases me or hurts me. I have no patience for cynicism, excessive criticism and demands of any nature. I lost the will to please those who do not like me, to love those who do not love me and to smile at those who do not want to smile at me. I no longer spend a single minute on those who lie or want to manipulate. I decided not to coexist anymore with pretense, hypocrisy, dishonesty and cheap praise. I do not tolerate selective erudition nor academic arrogance. I do not adjust either to popular gossiping. I hate conflict and comparisons. I believe in a world of opposites and that’s why I avoid people with rigid and inflexible personalities. In friendship I dislike the lack of loyalty and betrayal. I do not get along with those who do not know how to give a compliment or a word of encouragement. Exaggerations bore me and I have difficulty accepting those who do not like animals. And on top of everything I have no patience for anyone who does not deserve my patience.”
Igen, van ilyen is. Mert nyilván ha valakinek az első vagy, akkor az valószínűleg az életben nem szeretett senkit annyira, mint téged. Ha nem így lenne, nem használná ezt érvként.
Légy büszke magadra. Király vagy.
Hihetetlenül gazdaggá tetted egy ember életét.
És a továbbiakban ezt ne vedd a válladra.
Kinek a döntései voltak ezek?
Mindenki a saját döntéseiért felelős. Ha ő úgy döntött, hogy meglép veled egy nagy lájf-íventet, akkor annak a következményeit ő viseli.
Értsd: nem te.
Mert ez nem a te életed. A te életedbe még annyi minden sok dolog belefér, hogy húha. És neked is lesznek új első élményeid.
Az pedig, hogy neki te voltál az első, nem ró rád semmilyen kötelezettséget. Nem kell azért megerőszakolnod magad, mert ő téged választott valamilyen nagy első lépéséhez. Amennyiben nem használtad ki őt, marhára nincs miért kárognia.
Lesz majd másik.
Neked meg nem kell bocsánatot kérned azért, mert olyan vagy, amilyen.
És azért sem kell bocsánatot kérned, amiért nem működött, vagy nem váltottátok be egymáshoz fűzött reményeiteket, vagy bármilyen okból kifolyólag nem úgy halad a közös utatok, ahogy azt megálmodtátok.
Ő nem a gyereked. Akkor sem, ha bizonyos új élményeket te mutattál meg neki.
Ezt a bejegyzést hagytam a végére, mert általában ez az egyik utolsó érve annak, aki már tudja, hogy a legtöbb ember már réges-rég elhagyta volna őt. Ebben már van egy kis "szánj meg".
Kutatók Éjszakáján minden egy kicsit más, mint általában. Emlékszem, ahogy tavaly Szonjával barangoltunk a helyszínek között, és mindenhol egy-egy érdekes kiállításba, előadásba botlottunk. Kicsit megnyílik éjjel az egyetem, az emberek előbújnak, és a szokásos tudományos-bezárkózó megközelítés helyett örömmel fogadják a lelkes érdeklődőket. Gyere, nézd meg, mivel foglalkozunk: meg tudjuk mutatni, mennyire érdekes!
Ez egy kicsit furi, mert nem tudományos, de mégis az, és sok ember jön, akiknek a fele már nagyon képzett, fele semmit sem tud. És égnek a hívogató mécsesek, és a kezdők is szakértőnek érzik magukat, és örömmel mutogatják körbe a dolgokat és adják el a könyveket és válaszolnak a kérdésekre, és érzik ide tartozónak magukat. Mindig meg lehet figyelni, melyik tanszékek igazán jók: amelyek Kutatók Éjszakáját rendeznek.
És a legnagyobb élet a Finnugor Tanszéken volt.
Kutatk Éjszakáján elég korán van a tanévkezdés lendületéhez, és elég későn ahhoz, hogy minden már a helyén működjön. A legmegfelelőbb éjszaka arra, hogy a hangya Holdra szálljon, és régóta dédelgetett affinitások-érdeklődések előbújjanak barlangjukból.
Örülök, hogy anyukám így látta először a tanszéket.
Sajnálom, hogy nem lehettem úgy részese, ahogy akartam volna.
De nem baj, mert ez egy olyan éjszaka, ami csak varázslatos lehet.
Igen, tudom, milyen rázós téma ez. Sokáig szöszöltem is ennek a megírásával. Bár tulajdonképpen az összes bejegyzésem egy kicsit a féltékenységgel kapcsolatos.Hosszú lesz, tagoltam is.
A féltékenység, amit sokan jó tulajdonságnak tartanak.
A féltékenység, amit egyesek szinte el is várnak a partnerüktől. ("Szinte"!) A féltékenység, amely olyan, mint az AIDS: elkapni lehet egymástól, kigyógyulni belőle aligha. És lappang, és terjed, és addig nem áll meg, amíg mindent tönkre nem tesz. Mégis, mintha nem lenne elég markáns az irányába a népharag.
Arról a féltékenységről beszélek, amikor a másik morog, ha egy ellenkező nemű emberrel találkozol.
Amikor nem hiszi el, hogy túl vagy az exeden.
Amikor bosszantja, hogy a hétvégén a családoddal vagy a barátaiddal tervezel programot.
Amikor nem akar egyedül elengedni egy buliba.
Amikor nem akarja, hogy kicsinosítsd magad.
Amikor nem örül a sikerednek.
Amikor fennakad a hanghordozásodon, a szóhasználatodon, a testbeszédeden.
Amikor nem hiszi el, hogy tényleg nincs semmi bevallanivalód.
Amikor ugrásra készen várja, hogy mi az, amin kiakadhat, amit leleplezhet, ami igazolja szörnyű sejtéseit, miszerint te egy jó nagy dög szemét vagy, és megcsalod, vagy ha nem, ő akkor is csak egy huszadrangú ember az életedben, és leszarod őt, te pondró.
Éééééés kezdődik az a kellemetes játék, amikor úgy érzed, levegőt sem vehetsz anélkül, hogy gyanút ne ébresztenél a másikban, vagy szimplán ki ne akasztanád őt. Itt nem csak arról van szó, hogy akkor most tényleg elmehetsz-e nélküle sörözni a cimbikkel, hanem arról is, hogy miért késtél 5 percet, számolj be az egész napodról, miért szükségesek neked barátok, biztos kibeszéled a párodat velük és az undorító... és az, aki így viselkedik, az pontosan tudja, hogy egyre elviselhetetlenebb, és hites társának egyre több okot szolgáltat arra, hogy legalábbis angolosan távozzon az életéből, és ettől persze még szorosabbra kell markolnia a fojtópórázt.
A féltékenykedőnek:
"De én csak szeretem biztonságban tudni, ami az enyém." Tudod, mi a tiéd, öregem. Ami bemegy az emésztőrendszeredbe, és ami kijön belőle, az. Nem pedig a másik önálló emberi lény. Attól pedig nem lesz biztonságban, hogy visszatartod vagy bepoloskázod. Attól bizonytalan, letört és ideges lesz. Ez a biztonság-dolog már az ÁVO idején sem működött.
Tehát. Egyszer és mindenkorra. A féltékenység SEMMILYEN SZINTEN nem tolerálható. El lehet felejteni az egészséges aggodalmat meg szerelemféltést meg a satöbbit. Féltékenynek lenni nem szabad, értsd nem szabad, soha, értsd soha.
Egy rendes kapcsolatnak az ütőere a bizalom, és ez messze túl értékes ahhoz, hogy féltékenységgel gyepáld. A bizalomra nagyon kell vigyázni. El kell fogadni ezt az egyszerű tényt:
Ha meg akar csalni, akkor úgyis meg fog.
Ha nem akar megcsalni, akkor meg minek gyötröd.
Tudom, hogy nem ez a világ legvigasztalóbb gondolata, de a helyzet bizony ilyen egyszerű. Ha nem tudsz bízni partneredben, akkor teljesen fölösleges, hogy ilyen hosszú és kínokkal teli haláltusának tedd ki a kapcsolatotokat, mely a végén őt is és téged is felemészt.
Mert a féltékenység idővel beszivárog a hétköznapokba, a nappaliba, a konyhába, a fürdőbe, a baráti összejövetelekbe, a családba, az ebédbe, amit a párod eléd rak, a pénztárcátokba, az internetes imágótokba, ruhásszekrénybe, a reggeli pusziba és az esti beszámolóba, az időbeosztásba és közös döntésekbe, a hallgatásba és a nézésekbe, bejut a bőröd alá, és idővel mindent csak a féltékenység szemüvegén keresztül látsz, hallasz vagy ízlelsz, mint egy krónikus beteg, aki cipeli magával a betegségét, és betegsége tudatát.
Áttéteket képez, szövődik, terjed, és ami a legrosszabb, fertőz.
Láttam már nem féltékeny embert, akit a féltékeny partnere féltékennyé tett, olyat azonban aligha, aki féltékeny természet volt, de a nem féltékeny párja kigyógyította belőle. Ez egy veszélyes dolog. Úgy kell tekinteni rá, mint egy boltban kapható méregre, egy gyúlékony anyagra, egy korlát nélküli szakadékra.
Az a jó nagy helyzet van, hogy a megcsalás esélyét sosem tudod 0%-ra lecsökkenteni. Mert egyszerűen nem. És igen, olyan embereket is ismerek, akik aztán totál bíztak a párjukban, mégis fel lettek szarvazva jócskán. De a szenvedés-basztatás-cseszegetés-zsarolás jelentősen megnöveli annak az esélyét, hogy te is így járj, akármilyen szupik vagytok egyébként.
Mert ez egy önbeteljesítő jóslat.
Mert állandóan eszébe juttatod ezt a lehetőséget.
Mert egyre inkább bezárva érzi magát, amiből egyre inkább szabadulni szeretne.
Mert egyre nagyobb szüksége lesz valakire, aki megérti és elfogadja őt, te ugyanis 1-esre vizsgáztál ebből.
Ilyenkor szépenésjól gondolkodj el, mit tudsz neki adni, amitől megéri neki veled lenni.
"...és nem vagy féltékeny???"
Főleg fiatalabbak közt, főleg lányoknál, társaságban figyeltem meg, hogy egymás közt úgy beszélnek a féltékenységről, nevetve, mintha az egy megszokott kis párkapcsolati fogás lenne, ami teljesen normális és legális, sőt, szinte vágyott. Mert féltékenység okán egy kicsi hatalmat gyakorolhatnak egymás felett, van egy ilyen kis cuki +4-es UNO kártyájuk, amit időnként lecsaphatnak az asztalra, és mindenki máris úgy viselkedik, ahogy azt őt szeretnék.
"ne is mondd, múltkor is, hallod, aaaannyira féltékeny voltam...."
#@&##>@#!%W'+!
*jobbegyenes, balhorog, meg még egy jó kis hasbarúgás*
Nem, kisanyám, ez nem játék. Nem tudod, milyen fegyvert használsz, úgyhogy teddszépenle, és viselkedj önmagadhoz méltóan.
És még egy utolsó gondolat
Tudom jól, hogy társadalmilag nem arra vagyunk berendezkedve, hogy olyan könnyen jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ez egy kicsit ilyen magyar dolog, de valamiért szokás azt hinni, hogy minél jobban utálod magadat, mások annál jobban szeretni fognak. Szinte mindenki egy kicsit önbizalomhiányos, és nyilván az ilyenek, mint a féltékenység, is abból fakadnak, hogy a delikvens nehezen hiszi el, hogy ő egy értékes és szeretetre érdemes lény. Jó nagy hiba, de ez van.
De az önbizalomhiányodat ne viseld már koronaként a fejeden, könyörgöm. Ez baj, ez nem kéne, hogy legyen neked. Lassan, lépésenként, meg lehet tanulni szeretni magadat, és meg is kell. Mert ez a felnőtté válás része: megtanulni elfogadni és kedvelni magunkat. Ha ez nincs meg, akkor még valami nincs a helyén: nem lehetsz olyan lusta és önző, olyan gyerek, hogy ezt megspórolod, mert csak.
És pláne nem lehetsz álszerény, aki igazából pontosan tudja, hogy szeretetreméltó, de továbbra is lelkesen pocskondiázza magát, mert... azzal demonstrálja valahogy a lelki nagyságát, vagy a nemtommijét... hát nemár. Ez ráadásul még gerinctelen is, mert jól átveri magát és a többieket is. Nem, kurvára nem igaz, hogy azt jobban szeretik, aki utálja magát. Ellenkezőleg, basszus. Csak az tud adni, akinek van miből. Aki ragyog, annak szeretnek a közelében állni.
Nőj föl. Fogadd el magad. Szeresd magad. Király vagy. Ez az útja annak, hogy jót tegyél másokkal is, és egész biztosan ne legyél az elmúlt bejegyzésekben leírtakhoz hasonlatos, nyomorult zsarnok.
