INFP

Haramiákok, édesdrágáim, boldogság volt látni titeket, és orcáncsapás az, hogy mit sem változott a problémahalmaz köztünk. De erről majdegyszer.

Sokat gondolkozom mostanában azon, hogy nem a megfelelő helyen vagyok az életemben - írtam is erről korábban. Ankalimon meg is állapította tegnap, hogy még soha nem látott engem ilyen rossz állapotban... hát én is elég rég. Ellenben az életigenlés az kipusztíthatatlan, és érdekes, amikor eltöltök x órát valakivel/valakikkel, látom a problémáját, rá tudom vezetni, hogy ő is lássa, rá tudok világítani eseményekre, meg tudom indokolni az állításaimat és józan logikával az emberi lélek ingoványos talaján győzni tudok sok kis meccsben, melyet önmaga felismeréséért folytatok valakivel (melyben persze megbújik az önös érdek, hogy kitapasztaljam az emberi lélek mikéntjét), nos... akkor azért az nagyon jó. Aki érti, érti, aki nem, nem is fogja soha.

És ilyenkor a saját helyzetemet sem érzem olyan szörnyűnek, mint eddig, sőt. Gyermekeim az Úrban, minden csoda három napig tart, és minden problémára létezik megoldás. Ezt ilyenkor el is hiszem.

Most úgy érzem, hogy habkönnyű vagyok és kőkemény.


Szerk.: A másnap engem igazolt. Ájm szó fákking gúd...