Egész eddig úgy voltam vele, hogy végre van időm és lehetőségem írni valamiről a sok közül, ami nemrégiben foglalkoztatott, de mivel most nem vagyok a melegében a dolognak, nem igazán megy.
És éjjel van és már megint túl sokat voltam az internet elmagányosító emberhalmazában, újra előjön minden hibás és leküzdendő gondolat/érzelem, vagy a toporgás, hogy szabadulnék már ebből az állapotomból, de az idő és a tér még mindig útban van, saját magamról és a többiekről nem is beszélve, és megint egy részem írna egy iszonyatosan depressziós bejegyzést, de nem ír... igazából ilyen esetekben az a bevett szokásom, hogy nem írok bejegyzést, de így is tudom, hogy az úgynevezett méltóságteljes lelkibaj-kezelésem hajlamos átcsapni ártó mértékű zárkózottságba, így ezúttal írtam.
Valaki oldja ki belőlem ezt a csomót. Ott van bennem mióta az eszemet tudom, érzem, ahogy az élet szinte minden területén akadályoz, nem nagyon, csak épp a tökéletestől foszt meg, és hiába szeretem magam, tartom magam jó embernek, elhanyagolható bennem a megbánás (nem ide tartozik, de bármennyire is szimpatizálok a keresztyéni értékrenddel, és igyekszem alkalmazni az életemre, a bűnbánat forszírozásával nem bírok kibékülni - én inkább bűnnek tekinteném azt is), valamikor még egyszer nagyon le kell győznöm magam, és ahhoz történnie kell velem valaminek, mert így otthon a számítógép előtt ülve nem fog menni, hiába nem tudom, mi is kell hozzá valóban.
Szokásom mondogatni, hogy senki ne aggódjon értem, nagylányvagyokmegoldom... nos ebben az egy esetben én is épp eléggé aggódom magamért. Így is el lehet éldegélni, egész jól ... csak nem 100%-on.
...jé, majdnem egy értelmes bejegyzést össze is hoztam. És eszembe jutott egy új téma, na, mégis értelme volt klaviatúrát ragadni... (or not)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése