Azért jöttem ide önöknek, hogy elmondanám, mi hülyeség, mi nem az pt. 1

Héjj, ha az embernek visszatér a blogolási kedve, mi a fenének néz olyat, amitől elterelődik a figyelme arról, amiről szívesen ír, olyanra, miről rengeteg gondolata van de már lerágott csont. Miért néz Szerelmes Shakespeare-t a birkája, amikor előre tudhatná, hogy semmi olyan dolgot nem tud meg a szerelemről, ami számára minimálisan érdekes, vagy legalábbis nem irritáló lenne.

Szerelem első látásra? Na ne röhögtessenek.

A lány egy szépség? Biztos baromira az ő érdeme.

Elválasztják egymástól a szerelmeseket? Remek, annál később jönnek rá, hogy a másik is tud szar arc lenni.

Egy bunkó valamelyik életére tör? Hálásak lehetnek, hogy van kit utálni egymás helyett.

Kevés ideig tart a románc? Jéj, nem kell csalódni egymásban.

Boldogan éltek, amíg meg nem haltak? Az első családi veszekedésig, pl. azon, hogy milyen színű legyen a gyerekszoba tapétája?

Nyilván jókor jön, egyik blogposztomról a másikra, már megint a fránya szerelemről, de egyáltalán nem a friss élmények motiválnak.

Szerintem jogosan gondolom, hogy az emberek túlnyomó többsége ismeri azt az érzést, hogy szeret valakit, de le kell mondania róla, ezért vagy azért. De baszki. Nem azért vagyunk, hogy azt nézzük, amit nem tudunk csinálni, hanem hogy azt, amit tudunk. Nem tudom már élvezni azt a számtalan alkotást, ami az ellenkezőjéről szól. És azért zavar, mert szerintem a szerelem előszobájáig jut el maximum, önzőségre és passzivitásra buzdít, arra, hogy nekünk semmiben sem kell alkalmazkodnunk, mert az "igazi" úgyis "elfogad minket úgy, ahogy vagyunk". Pedig rohadtul nem erre lenne szükség, mert így is túl sokan gondolják ezt.

Tény, hogy nem vagyok egy Disney-hercegnő archetípusa (akármennyire is 415-attribútum, kénytelen vagyok rájönni, hogy nem vagyok olyan széplelkű és passzív, mint a csajok többsége, a kedvenc szereplőim mind olyanok, akik "meglásd, ha egyszer kinyílnak", "még a cipőjüket is maguk kötik"), és kevésbé értékelem a a sárkányvéres kardot, mint egy előrelátó gondossággal megvetett ágyat, ha fáradt vagyok és kába, lehet, hogy ez a hiba. De nekem eddig nem tűnik rossznak.

És nem azért, mert olyan rém megkeseredett lennék. Sok, most furcsa és elbizonytalanító élmény közepette ez azon kevesek egyike, amelyben még érzem a hegeli fejlődéselvűséget. Eddig szerzett tapasztalatok egymásra rakódását, ami jobbat hoz, mint ami előtte volt.

Csak olyan furcsa, hogy más nem gondolja így!