Történeti mondattani cikk, mely végre azt mondja, amit én is gondolok egy ideje (és amiről kedd délelőtt annyit beszéltem Danival), csodálatos vacsora a zseniális erkélyen, sör és munka egymás mellett, a szobában, melyet együtt képzeltünk el ilyenre és együtt vettük hozzá a fél berendezést.
Na ez van most.
Bicikli alakú csoki vigyorog mellettem.
Tudom, hogy hasznosan töltöttem a napot, csak ha mindez el volt dugva egy könyvtárba, meg a fejembe, akkor nehéz látni az eredményét.
Ilyenkor egy vacsorafőzés is nagy élmény tud lenni, amikor rá tudok nézni a végén a kész kajára.
Aztán jön egy sms, ami a az egész estét és hangulatot fenekestül forgatja fel.
Én meg csak nézek.
Fél óra, néhány szobában rótt kör, pár szó és ölelés múlva azonban rájövök, hogy nincs itt felfordulás, csak egy jobb verziója a jelennek, amire én nem számítottam.
Sörízű szintaxis. Így még jobban esik.
Isten hozott újra, tapír!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése