Zoska, kávé, nyelvészkönyvtár, tanszéki konyha, zöldtea és ebéd, nyelvészkönyvtár, Műhely Café, kávé, tanszéki könyvtár, KK. Úgy érzem magam, mint a kampusz saját kis szelleme. Ide szálltam, miután elhagytam az árnyékvilágot (azt, ami a kapun túl van).
Ismer már minden könyvtáros, és bemehetek hátra, de közben elkalandozok egy félretett szakdolgozat és egy érdekesnek tűnő poros könyv láttán, és persze háromszor annyi kötetet hozok ki, mint amennyit terveztem, és köszön mindenki, aki belép, közben én végignézek az elém kitett konferenciakötet (Zoltán mennyit kereste, pedig nem is az kellett!) tanulmányainak címein, és olyan érdekesnek tűnnek itt, bárcsak olvastam már volna mindet, de hát itt vár rám a saját olvasnivalóm, amivel küzdök, és eddig voltak gondolataim, meg elképzeléseim, és látom, hogy mások ennek már sok száz oldalt szenteltek, sőt, már egy egészen kicsi könyvet is írtak róla (ez jelzi a tudományban, hogy egy gondolat kiforrott és valószínűleg már támadhatatlan), és próbálom megtartani a szokásomat, hogy legyen véleményem, és embereknek nézzem az előttem alkotó tudósokat, ne isteneknek, de magamat se nézzem istennek, csak olvassak szorgalmasan, értelmesen és türelmesen, akár kétszer-háromszor-négyszer, és ne féljek de ne is játsszak takarékon, és merítsek erőt a mosolygós emberekből de ne tereljenek el, mert most ezzel egyedül vagyok és ez a dolgom, és én ezt szeretem, de se könnyebb, se világosabb, se egyértelműbb soha nem lesz, csak itteni poros könyvek könyvek és távoli népek azok, amelyekért ezt nap mint nap végzem, de akkor is van, itt a tanszéken, a dolgozókban, a cserediákokban, a nyelvórákban, és megéri ez azt, hogy összevitatkozzunk a protouráli kori alárendelések kötőszavain.
Vége a kezdő magabiztos lelkesedésének. Végük a világmegváltó gondolatoknak, vagy annak, hogy lázba hoz, hogy mesélhetek az udmurtokról idegeneknek. De ne gondolkozz, csináld.
Ezek vannak, meg egy csomó közzé nem tett bejegyzésem készen a piszkozatok közt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése