Az előadástartásban az a legrosszabb, amikor tudod egész nap, hogy az vár rád, de még csak órák múlva történik meg igazán.
Illetve az, amikor épp véget ért, és lementél a színpadról, de még órákig azon törpöl a fejed, mit kellett volna máshogy mondanod.
Szívesen elcseréltem volna azokat a mini pánikba eséseket, amikor hirtelen nem jutott az eszembe egy szó, vagy hogy hogyan folytassam a megkezdett mondatomat,
és nagyon sajnáltam, hogy Hamupipőke módjára azonnal le kellett lépnem, és egy percig sem maradhattam azzal a jó érzéssel a tett helyszínén, hogy igen, megcsináltam, jól.
De mindezek ellenére azért mennyire megérte már. :) Jót tett a kis finnes csoportunk kedvének, hogy ilyen szépen tudtuk képviselni a tanszéket, meg hogy Eszti is meg váratlanul Meta is beesett, hogy lelkiszupportáljon (és ezeket igen jól teljesítették), és hogy voltak ott más emberek is (sokan!), akiknek lehetett újat mondani és nevettetni őket.
És bár úgy éreztem magam, mint egy vizsgatanításon (merthogy voltak ott azért tanárok ott bőven), valahogy mégis sikerült hitelesnek maradnom, és úgy tűnik, tetszett a közönségnek az egész. Külön köszönet annak a bácsinak, aki egész előadás alatt bátorítóan bólogatott. :)
Na szóval megúsztam a rézfaszú baglyot.
Lesz ez még jobb is, de kezdésnek elég jó volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése