Gépelek, amíg szárad a körömlakkom. Aztán indulni kell világzenei koncertre, yiss.
(Ez az új kattanásom, felfedeztem a körömlakkokat.)
Az elmúlt napok politikai eseményei 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okoztak nekem. Persze, egyre jobban vagyok, és majd elmúlnak az apokaliptikus gondolataim (mert ezeken amúgy is minek rágódni), de nem tudom letagadni, hogy nagyon félek. Nem is tudom, valaha féltem-e ennyire nemzetközi hírek hallatán.
Magyarországon kevéssé cikkeznek róla, de Észtországban kormányválság van. Európa leggyorsabban fejlődő, NATO-tagállam országában egy oroszbarát párt kerül éppen a hatalom közelébe. A napokban orosz vadászgépek megint észt légtérbe repültek, szövetségi gépek kísérték ki őket onnan. Nem először.
Finnországban sorra vásárolnak orosz állampolgárok elhagyott ingatlanokat, valahogy mindig stratégiai fontosságú pontokon. Ezt a finn nemzetbiztonsági szervezet is megerősítette.
Az orosz titkosszolgálat pedig azt erősítette meg, hogy végig kapcsolatban voltak a Trump-kampánnyal. Tudjátok, azzal az arccal, aki közölte, hogy nem biztos, hogy segít a NATO-szövetségeseinek egy esetleges háború esetén.
A balti államokban jelentős orosz (nem éppen történelmi) kisebbség él, Oroszország pedig imád "aggódni" értük. Az EU pedig épp mostanában lesz/lett gyengébb egy Nagy-Britanniával.
Szóval értitek. Félek. Mert az életem eddig túl békés, szinte álomszerű volt, és felnőtt két (lassan három) generáció, ami még csak a tévében látott háborút, és legfeljebb azt veszi észre, hogy néha sok a pénz és olcsó az olaj, néha meg kevés és drága. Ellenben rég megunhatták az EU színeiben pompázó, öltönyös, csúnya, inkompetensnek kinéző idiótákat, akik folyton csak akadékoskodnak, ahelyett, hogy odacsapnának és jól megvédenék a hazát. Vagy mittomén, elegünk van Brüsszelből, sose jártunk ott.
Félreértés ne essék, nem próbálom előadni a zöldtea-szürcsölgető újlipótvárosi liberális értelmiségi fejemmel, hogy jobban tudom mindenkinél. Sokakkal ellentétben azonban én nem a napokban kezdtem pl. Trump szavazóbázisának tanulmányozását, és én kb. értem, hogy mi motiválja őket (már amennyire érthetem), de meggyőződésem, hogy ők sem azt akarják, ahová ez vezethet.
Mert Putyint aztán a Jóisten sem állítja meg, ebben biztosak lehettek. Nem arra szerződött ő ebben a földi életében, hogy ne vigyen véghez korszakalkotó dolgokat. Az orosz nép pedig egy emberként isteníti őt, erre gondja van.
Az egyetlen dolog, amiben még bízom, az az amerikai demokrácia. De nem tudom, mire elég az, képviselőházi és szenátusi republikánus többséggel, akik éppen autokrácia-pártiak, és pont olyan türelmetlenül fogják rávetni magukat a hatalomra, mint a Fidesz 2010-ben, miközben eddigi tevékenységük kimerült szó szerint minden együttműködés ellehetetlenítésében.
Szóval félek.
De közben meg... mit tudok csinálni?
Azon kívül, hogy fogom Csabát és gyorsan elköltözünk egy eldugott svájci völgybe. Az egyikben elvileg úgyis hunok laknak, az meg köztudottan rokon. Elbeszélgetünk majd a jó öreg levédiai időkről, Csabának meg biztos megengedik a bankok a home office-t.
De mást nem nagyon lehet. Valóban az segít a legjobban rajtam, ha a tanszéken hallgatom mások nyelvi revitalizációs terveit, meg doktori védését, meg filmet feliratozok, verset fordítok, meg jegyzőkönyvet vezetek, meg adatbázist hegesztek, és otthon megy a házimunka meg a főzés, és új dalt tanulok hegedűn, és belakkozom a körmömet.
Amúgy már megszáradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése