Mikor beléptem a kissé kihalt-szürke irodaházba, ahol téglák voltak kiállítva, mint szobrok vagy műtárgyak, kicsit gombóc nőtt a torkomba. Még jó, hogy szépen szépen kicsíptem magam az állásinterjúra, mert hamar kiderült, hogy ez már nem a jó kis mocsár.
Egy tetőtől talpig ultrahatékony és kifogástalan sales-úriemberrel ültünk be a raktár-sufniba, és rögtön kiszúrt egy elgépelést az önéletrajzomban. Még jó, hogy odaírtam az erősségeim közé a precizitást. És akkor elkezdett mesélni a cégről és a pozícióról. Határozottan beijedtem a rám zúduló információmennyiségtől és komolyságtól, első megilletődésemben ne tudtam mit csinálni, csak okos fejet vágni és bólogatni. Nem voltam még ilyen alapos interjúztatáson. Az úriemberen látszott, hogy a zsebében van az emberekkel való ismerkedés és a hasznos információ kiszűrésének képessége, és egy cseppet sem díjazza a barokk körmondatokat. Elém tolt egy papírt, amin különböző márkák szerepeltek (pl. Rexona, Pedigree, Duracell, Coldrex), és az anyavállalatukhoz kellett társítanom őket (pl. P&G, Nestlé, Henkel, Bayer). Minden anyavállalthoz két márka tartozott. Hát hogy mondjam, nem éppen ez az erősségem, alaposan zavarba is jöttem, de hát ha ez a feladat, akkor ez, nincs mese, hajrá én. Nem is sikerült valami jól, de az úriember és asszisztense nem keseredtek el, elpakolták és elkezdték analizálni az önéletrajzomat.
Cseremisz?! Rákerestek Google-ben, de mi is ez? Irtó zavarban voltam, hogyan mondjam el nekik baromi röviden anélkül, hogy komplett holdkórosnak tűnnék, de szerencsére ebben már pont van gyakorlatom, és érdeklődéssel hallgatták is. Megkockáztatom, hogy tetszett is nekik, hogy valami specifikusat csinálok nagy erőbedobással, bármi legyen is az. Aztán hirtelen angolra váltottak, hogy leteszteljék a nyelvtudásomat, és ez egy tök jó alkalom volt arra, hogy szóhoz is jussak. Kicsit meséltem magamról, ilyenkor persze mindegy, mit, de igazából mégsem, sebaj, legalább megtudtak valamit rólam. Az angolommal meg voltak elégedve, így jött a fekete pálya: telefonos beszélgetés a finn saleses hölggyel, aki alá kéne dolgoznom.
Telefonon eleve utálok beszélni, de finnül különösen. Azért, mert a gesztikuláció, tekintet, stb. a legtöbb esetben a kommunikációm 60%-át adja ki, és a visszajelzéseket is innen szerzem be arról, hogy vajon megértették-e, mit mondtam. Továbbá, a finnek többsége eléggé motyogva beszél, ráadásul tájszólásban meg puhekieliben, vagyis a finn beszélt verziójában, ami tök más, mint amit itt tanulunk az egyetemen. Jó bénának is éreztem magam, illetve 100 éve nem beszéltem hosszabban finnül, de nem volt mit tenni, igyekeztem állni a sarat.
Miután a saleses hölggyel kidumáltuk magunkat, az asszisztens kiment megbeszélni vele, hogy teljesítettem, közben az úriember újra az orrom alá tolta a márkás csoportosítós feladatot. Na puff dirr. Hát, úgy éreztem, nem javítottam rajta sokat, az 5 helyes megoldást 9-re tornáztam fel (kb. 22-ből), ennek ellenére rendkívül elégedettek voltak velem. A kellemes meglepetésre érkezett a másik örömhír, miszerint a finn hölgy szerint tök jó vagyok, és alkalmasnak tart a munkára. Ami amúgy főként finnekkel való telefonos kapcsolattartásból állna, mellesleg.
Szóval mindenki egyre jobban örült. Az úriember beszélt a további teendőkről, meg hogy mikor érnénk rá, mit engednek meg, mit nem, hogyan szoktak dolgozni, mit jelent itt a diákmunka. A feszengés lassan enyhült, de lassan tényleg mindent átbeszéltünk, és az is kiderült, hogy jó nagy mákjuk volt velem, korábban se svéd, se dán diákmunkást nem találtak, és a finnben sem volt nagy bizodalmuk. De lám!
Ekkor, szinte csak mellékesen, újra az orrom alá tolták a márkás feladatot. Nagyon untam már a saját műveletlenségemmel való szembenézést, de harmadszorra már egy csomó minden megmaradt a fejemben, és így rövid idő alatt 17 helyes válasszal nyújtottam vissza a lapot az úriembernek.
Ő ekkor megkérdezte, tudom-e, miért csináltatta ezt velem. Hogy megnézze, milyen gyorsan tanulok? Nem, azért, hogy megnézze, hogyan gondolkozom rendszerben, és hogyan reagálok ismétlődő stresszhelyzetre. Visszagondolva ez az egy feladat tényleg zseniálisan sok mindent mért egyszerre: azt is, hogyan fejlődik a teljesítményem, leblokkolok-e, kiakadok-e, magyarázkodok-e, mennyire frusztrál az ismétlődés, milyen logika szerint oldom meg a csoportosítást (pl. nagy szám volt, hogy alapul vettem, hogy minden anyavállalathoz két márka tartozik), és igazából mindegy is volt, mennyire jó eredményt mutattam fel, a lényeg a növekvő teljesítmény, és a megoldás módja volt. És az úriember velem abszolút elégedett volt, amiért én most emberileg is büszke vagyok magamra. ^_^
Szóval már csak a felsőbb engedély és a papírmunka hiányzik, aztán mehetek dolgozni. :)
Érdekes lesz megint munkahelyre járni és korán kelni, de bizakodom benne, hogy jobb élmény lesz, mint anno a Veevánál. Kisebb a cég, és olyan a munka, ami ad némi önbecsülést is (=nem mindenki alkalmas rá, még azok közül sem, akik rendelkeznek a megfelelő nyelvtudással). Itt azért simán kirúgnak valakit, ha nem megfelelő a munkamorálja, és ez engem abszolút motivál. Végre nem a félórás csocsószüneteket és a pampogást látom, hogy fujfuj meló, mintha erőszak lenne ott dolgozni, ahol (Veevás tapasztalat).
Persze, nyilván nem ez lesz az a munkahely, ahol a leginkább kibontakoztathatom az egyéniségemet, itt inkább az engedelmességnek és precizitásnak örülnek, de sebaj. Tudok olyat is, minden másra ott az ELTE. És hát alapvetően kell ennél jobb? Úgyis aggódtam, hogy visszaromlik a finn nyelvtudásom, hát most nem fog, és még pénzt is kapok érte. :)
Ilyen örömteli események történtek a mai napon, plusz még a kangoo edzés, amire végrevégre elmentem. (Évek óta nem kangooztam, és a közelben most végre van egy hely, amivel hónapok óta szemezek, de most végre rászántam magam.) És nagyon jó volt! És bár szúrt az oldalam, és kicsit bonyolultabb volt a koreográfia, mint amire számítottam, mégis: végre egy terem, ahová nem cicababák járnak, hanem normális lányok, és az edző is egy kedves normális lány, és jó a hangulat, és nem csak a fancység meg a picsulás meg a mutiarucid megy, hanem jó kis edzés.
És most olyan jó itthon ülni, felfrissülten, egy pohár vörösborral, miközben a sütőben sül a quiche... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése