Lórienben

Nem igazán volt időm vagy ihletem az elmúlt napokban írni, sajnos.

Még mindig itthon vagyok Pécsett a családommal, és még pár napot maradok is. Egyszer hideg van, aztán meleg, Zsófi szeme dagadt, piros a kötőhártyagyulladástól, Gyöngyike vizsgára tanul és édesdeden duruzsol anyukánk fülébe, Andris napszaktól függően síugrást vagy dartsot néz (mi pedig csajos filmeket), apa néha próbál lépést tartani anyával, folyton sütünk és főzünk és eszünk, és beengedjük Mázlit a nappaliba, Csaba néha meglátogat, tespedünk, éldegélünk, mászkálunk, élvezzük a szünetet. Visszaolvastam a tavalyi bejegyzéseket inspirációszerzés céljából, azokból úgy vettem ki, hogy tavaly hamar meguntam ezt, hát idén nem.

A karácsony mindig érzékeny időszak nekem, ilyenkor mindig ráfeszülök a családi életre, a szentestére való minél alaposabb felkészülésre, és minél teljesebb átélésére. Ezt most úgy hangzik, mint egy recept az ünnep tökéletes elrontására, de nem, varázslatos karácsonyaink szoktak lenni, és idén is minden csodálatosan alakult. Nem tudom, valószínűleg a család nagy létszáma segít oszlatni/tompítani az egyes emberekben lévő feszültségeket. Ha egy kaja nem ízlik, lehet venni a másikból. Ha túl hangos a társalgás, odébb lehet sunnyogni, és még a kistesó sem érzi magát egyedül a legójátéka építése közben, mert biztos mindig lesz egy ember, akinek pár percig magyarázhat. A család ráadásul gyarapodik, soha nem volt még ilyen jó, senkinek semmi oka a panaszra. Nekem legalább nincs.

Épp ezért szenteste előtt nem tudtam aludni.

Olyan jó most minden, de sosem aggódtam még ennyire, és nem éreztem ilyen bizonytalannak a jövőt. Nem feltétlenül éppen 2016 viselt dolgai miatt, hanem mert, nem is tudom, most olyan valószínűtlenül idilliek ezek a pezsgőízű, csillagszóróillatú karácsonyok, hogy tudom, és megrémít, hogy ez nem lesz mindig így. Nem mindig fogunk így, kb. 20-an összegyűlni a Nagyi nagyszobájában a közös karácsonyfánál, így, boldogan és egészségesen, és lesz idő, amikor ezekre a napokra fogok visszagondolni sóhajtós nosztalgiával, mint valami eltűnt aranykorra, hogy bizony, ezek voltak az igazi karácsonyok. Új dolgok jönnek és nekem lesz új családom, a tesóim is elköltöznek a nagyárpádi házból, a szüleim megöregszenek, nem fog úgy várni itthon a család, ahogyan 7 éve kiköltöztem belőle, és a jövő súlyos döntései egyre inkább az én gondjaimmá válnak (meg Csabáéivá, meg a testvéreiméivé). (lol micsoda agglutinációszörny)

Tudom, hogy nem bölcs dolog félni a jövőtől, de ezek a gondolatok, amíg itthon vagyok, minden este elszorítják a torkomat. Semmi mást nem tudok tenni, mint hálás lenni ezekért a napokért, évekért.

"The world is indeed full of peril, and in it there are many dark places; but still there is much that is fair, and though in all lands love is mingled with grief, it grows perhaps the greater."