Pikkujoulu, isojoulu...

Leültem a táncteremben és Dittával azon tüncögtem, hogy, sehol máshol sem lennék szívesebben, mint ezek az emberek közt, és mennyire imádjuk a tanszéket. Sóhaj.

A Pikkujoulun összesen 4 műsorszám volt, ebből kettőt én/mi találtunk ki, egyben szerepeltem, egyet pedig reggel Outi rakott össze finnórán a hallgatóival. Mindemellett tegnap tudtam meg, hogy házigazdának kell lennem Petrával, aki még egy ilyen rendezvényen sem volt, és kb. éppen annyira fogalma sem volt arról, mi fog történni, mint nekem. Nagyon nem akartam házigazda lenni, de mégsem hagyhattam őt ott egyedül, hogy oldja meg.

Dél óta folyamatosan próbáltam a többiekkel, igyekeztem egyben maradni, menedzselni a szituációt, és az agyam hátuljába söpörni azt, hogy most akkor tényleg semmi más nem lesz?! Az észtesek, illetve Eszter és Anett nagyon drágák voltak, hogy segítettek a dolgok megvalósításában, és végül nagyon jó érzés volt "lenyomni" a műsort, és tudni, hogy megcsináltuk. De hogy 4 műsorból 3-szor felkonferáltam saját magam? Ott voltak az agyam hátuljában a nagynéném szavai, miszerint mindent megbocsát nekem, de a kicsi koromban gyakran játszott "színházi előadásokat" nem, melyekre odarángattam a felnőtteket. Hát nem ezt csinálom most megint? Mindenféle ötleteim vannak, és békés, normális embereket rángatok ki énekelni mások elé, amikor ez maguktól eszükbe sem jutott volna. Miért csinálom ezt. Főleg úgy, hogy Leila, akinek az észt dallal készültünk hetek óta, végül el sem jött.

Túl soknak éreztem magam. Határozottan így éreztem, és szörnyen szégyelltem magam.

Amikor minden lement, és csökkent az adrenalin, jó volt nézni a sürgő-forgó embereket és beszélgetni a közelembe sodródókkal. Legalább megtörtént a Pikkujoulu. Mégis, én voltam az egyetlen, akit a doktoranduszok végül nem hívtak meg sörözni a buli után, pedig az orrom előtt beszélték meg a részleteket, és azon kaptam magam, hogy Q tanárnő a maga tényszerű módján próbálja vigasztalni az én pityergő fejemet a 014-ben, amitől nyilván még hülyébben éreztem magam, és még jobban hüppögtem. Persze, biztos csak elfelejtettek. Meg hogy csak így tovább... de nem tudtam mást érezni, mint iszonyatos zavart.

Miért tartok még mindig itt, az isten verje meg.