A kis gép fürgén szállt fel a bárányfelhők fölé Varsóban. A
vidám kék huzatok és az itt-ott hallható észt beszéd minden álmosságot kivert a
szememből, és visszahozta a görcsöt a gyomromba. Litvánia felett járhatunk, és
én úgy érzem magam, mintha egy rég nem látott jóbarátommal találkoznék, akibe
titkon egy kicsit bele is vagyok zúgva. Ahogy koncentrálódtunk, tömörödtünk
Varsóban, úgy bukkantak fel itt-ott a finnugristák. A Chopin repülőtér
kellemesen kihalt volt, ahogy kora reggel Ferihegy is. Nyoma sem volt a
beharangozott potenciális sztrájk miatti fejetlenségnek, bizonytalanságnak,
csendes izgatottságban ültünk és vártuk a becsekkolást, L. az új élményektől,
Szonja és én a viszontlátástól bezsongva. Lassan kihevertük a kényelmetlen
Wizzair-járat okozta traumákat, pedig a magyarok reggeli feltuszkolása a gépre
szép kis patáliát eredményezett (miazhogynemvihetekfelszázcsomagotkézipoggyászként!!!!)
A pénzem egy jelentős részét már ott Ferihegyen elköltöttem csak a
legszükségesebbek megvásárvlásával (kávé + valami reggeli), de így jár az, aki
hajnali negyed 4-kor ugrik ki az ágyból görcsölő és égő gyomorral, szédülten,
rettegve, szorongva, feladva azt, hogy az éjjel már értelmes alvást tud
produkálni. Egyedül voltam, azaz sokadmagammal a teendőimmel, a mellkasomon
ücsörögtek miközben pihenni próbáltam, és közben győzködtem magam, hogy nem,
még egy sörtől nem lesz jobb.
De lassan leszállunk Tallinnban és végre újra Észtországban
leszek. Tejfehér felhők borítják be az észt eget, amit most felülről látok.
A mennyország most éppen alattam van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése