Moszkva, Moszkva... 1.

Aeroexpressz otpravljajetsztja csérez pjaty minut… állítja a hangosbemondó. Jól teszi, mert az előző vonat az orrom előtt ment el. Na nem mintha bárhová is sietnék, a hostelbe úgyis csak 14:00 után tudok bejelentkezni. A lenyűgözően felújított Aeroexpressz olyan simán és nesztelenül csusszan be a belvárosba, mintha csak vízen közlekedne, és ez az út már, a ligetek és lakótelepek bámulása a reggeli fényben beleépült az én szokásos oroszországi megérkezési rituálémba. Ilyenkor azt kívánom, hogy bárcsak sose futnánk be a Kijevszkij Vokzalra.

Épp elég nehézség két és fél óra alvás után aludni próbálni a Ferihegyen, aztán aludni próbálni a repülőn, aztán az alvás és az ébrenlét között félúton beragadt létállapotban átlavírozni a passzportkontrollon, a Vnukovo reptéren, majd a moszkvai metrón. Keresztbe tett ujjal érkeztem meg a Star Wars Hostelbe, amely nagy szerencsémre tényleg egy barátságos hostelnek bizonyult (bár semmi Star Wars-jellegűt nem tartalmazott, csupán bolygós és űrhajós falfestéseket… ennyi erővel Gagarin Hostel is lehetne). A konyha tiszta volt, a szobák ügyesen berendezettek, az előző lakók által itthagyott cuccok mentek a közösbe. Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a pusztulatos hajnali repülőút után végre lerogyhatok egy ágyra - még akkor sem, ha később kiderül, hogy az adott ágy nem is az én helyem, hanem a recepciós csaj összekeverte a foglalásomat. Három óra alatt úgy sikerült aludnom és álmodnom, hogy közben folyton érzékeltem a külvilágot: a kinti dudálást, a matatást, az ajtócsapódást.

Tetszik itt a Ljubljanka és a Kitaj-Gorod környéke. Vaszilij Blazsennij és a Vörös Tér egy bakugrásnyira vannak, de erre már nem ér el a turistahömpölyeg. Aranyos kis helyek, kávézók, kifőzdék, kisboltok váltogatják egymást. Nem szívesen égetem magam csökött orosz nyelvtudásommal, de attól még jól esik megugrani a kifőzdében kajakérés, sörrendelés, bankkártyávalfizethetek-e, zsebébenmaradteamobiltelefon azátvilágításnál-féle szituációkat. Az esetragok maguktól tolultak a névszók mögé, gondolkodnom sem kellett rajtuk. Ma az utcán egy férfi még eligazítást is kért tőlem, persze közöltem, hogy nem beszélek oroszul, mire megkérdezte, hogy honnan jöttem, mondtam, Magyarországról, amire elképedve fejet hajtott. (Persze mindezt oroszul tárgyaltuk meg.)

Az újonnan épített kilátó a Moszkva fölé hajolt. Egyik oldalról egy Sztálin-felhőkarcoló, másikról a Kreml világított le rám, ahogy a folyó fölött álltam a magasban. A korlátnak megfáradt arcú FSZB-egyenruhás férfi állt, körülöttem csillogó tekintetű oroszok, anyukák lányaikkal, barátnők, párok bóklásztak. Nahát, nem erről az oldaláról szoktam látni Oroszországot.

Rég nem éreztem magam olyan kisimultnak, mint most.

A brutális arcú férfiak és hideg tekintetű nők még mindig félelmetesek, de a világító Vaszilij Blazsennij a Moszkva folyó fölött most egy kicsit magával ragadott.