...a szélfútta fák közé a bécsi campuson, a szobrokon lebzselő udmurtok közé, a mari nyári egyetemeken készült képekkel díszített folyosóra, ahol gitár-és ukulelekísérettel szólnak a finnugor dallamok, a sörrel a fűben lebzselő finnekhez, az érdekes és sokszínű előadásokra, a csillogó szemek közé a kávészünetben, az egyszerre ezer nyelvet beszélő "beautiful people" közé.
...a spontán labajalg-játszásba, az összecsengő dallamokba és "kardiós" táncokba, sétákba és kávékba és villamosozásba, összenézésekbe és összenevetésekbe, beülésekbe "egy sörre", privátolásba és végtelenített éneklésbe, hosszú sétákba és hazataxizásokba.
...izgalmakba és kialvatlanságba, lámpalázba és elveszített mondatfonálba, az orrom alá tolt kávéba, melybe franciául kérdezték, hogy kérek-e cukrot, jakut technóba a zöld pázsiton, a gyömbérshotba, a moderátori papírokba, a váratlanul meghallgatott de nagyon élvezett előadásokba, kellékekbe, handoutokba, utolsó pillanatos improvizációkba, nagy sóhajokba, megkönnyebbülésekbe és büszkeségekbe.
...a pillanatokba, amikor nem volt sem múlt sem jövő, de még mód, aspektus és evidencialitás sem, sem grammatikai nem vagy exkluzív plurálisz, csak végtelenített marjamol', kendős játék, ugrálás és szaladgálás, kézen fogva táncolás és pillangókat imitálva csoszogva táncolás, spontán koreográfiaalkotás, mert Kolja bizony mindig tudja, hogyan kell bulit csinálni.
...és abba, amikor megyek workshopot tartani totál kialvatlanul és félig magamnál, és jönnek szembe az emberek, és mindegyikük megölel vagy vidáman integet vagy sok szerencsét kíván, vagy amikor mindig van kibe belekarolnom a tánc alatt, vagy mikor Mishina kisasszony felhív maga mellé mariul énekelni a színpadra, lenézek a közönségre, a közönség soraiból felnézek a színpadra, két oldalról ketten adnak nekem sört, konkrétan összeroskadok a fáradtságtól, és mellém ülnek a földre, és pillanatok alatt finnek vesznek körül és elvonszolnak valamilyen kocsmába, és hajnal van és nem aludtam és Lilja Isten tudja, honnan előránt egy üres zsemlét, hogy túléljek, s mire odaérek a workshopra, minden be van rendezve és kávé gőzölög az egyetemi számítógép USB-bemenete mellett, ami csak a pendrive-omra vár.
Elfüstösített konyhával, rozéfröccsel, késő esti főzéssel és udmurt népzenével próbálom ápolgatni a fájó hiányt a kis viráglelkemben. Soha semmi nem olyan jó, mint az IFUSCO, a finnugor világ és a rokon lelkű, csodálatos, ábrándos, hasonlóképpen elvarázsolt kollégák, és soha nem vagyok soha annyira otthon, amikor az ő ölelésüket érzem a tavaszi levegőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése