Elmúlt 13-a péntek, s most már 14-e szombat van. Elmúlt ez a jó kis egyetemi első hét is, és jó kis egyetemi első hétvége van.
Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy ez a farsang egy fontos esemény lesz. Persze általában a farsangok jók meg fontosak meg emlékezetesek, na mindegy, gyanítom, hogy ez is az lesz. Holnap soha nem látott kihívás elé nézek (még sosem sütöttem fánkot, pláne ilyet!!), hallgattam sokat a keringőket, belehelyezkedtem a hangulatba, tépelődtem a jelmezemen, aztán most már nem akarok semmit, csak szimplán élvezni az egészet.
A FU tanszék még mindig olyan számomra, mint egy erődítmény, ami megvéd a valóságtól. Jöhet munka, jöhet emtété, család, cucc, kutyafüle, de amint belépek a halványsárga falak közé, nincs semmi, csak finntanulás, történeti nyelvészet, Tanja mari- és oroszórái, jóarc emberek, indokolatlan nyelvek, kedves kötelességek. Semmi más. Néha kihajolnék az ablakon, és közölném a világgal, hogy bibibíí! Ráadásul remekül indult a hét, finnből már most óriási nagyot fejlődtem Heini és Elisa hatására, Pomozi tanár úr el volt ájulva tőlem az órán, a balti-finn nyelvészet pedig Gergővel és Kubínyi tanárnővel, hát tömör gyönyör... :) Ez volt az első hét, amikor szerintem többet beszélgettem Normannal finnül, mint magyarul, ami komoly eredmény! ^^
A frász jött rám, miközben a szobatársamat vártam, de végül megjött egy pici, törékeny és nagyon szép lányzó társaságában, akinek még a barcelonai napsütés nyoma volt az arcán. A szoba végre nem lehangolóan üres, bár az én rendszerem kiakadt ennyi hirtelen jött normálisságtól, ami újdonsült szobatársam személyében realizálódott, a fejleményeknek örülök, és kíváncsi vagyok, hogy alakulnak tovább.
A nyelvtörténész tanárt hallgatva az az őrült én érzésem támadt, hogy basszus, én többet tudok a témáról, mint ő! Ez nyilván nem olyan nagy kunszt, hiszen ő, mint mondtam, nyelvtörténész, de azt vette a fejébe, hogy ő és kollégái márpedig rendeznek ide egy előadássorozatot, ami aztán jól körbejárja a magyar őstörténet és nyelvrokonság kérdéseit, meghívott előadókkal, lesz köztük régész, néprajzos, genetikus, szociológus, mindenféle, és jól kivesézik a témát végremár.
Ezúttal azonban még csak ő beszélt, melyben a hit és a tudomány viszonyát boncolgatta, és annak az alapjait, hogy hogyan van értelme tudományól beszélni és hogyan nincs... hát oké Kapitány, hidd el, a finnugristák is ismerik a tudomány definícióját, kösz, viszont annál is jobban idegesített, hogy bármikor, amikor tett egy erősebb kijelentést, bocsánatot kért tőlünk, mintha félne, hogy majd jól megsértődünk rá. Hát tanár, légyszi, ne legyél már ilyen, a finnugristák sem afféle északi sárkányok, akik rátelepednek a kincsre, aztán kampó, kész, mindenki mehet a csába... hát ejnye, a szemünkre veti, hogy túl defenzív a hozzáállásunk, aztán még ő kér bocsánatot, hogy él.
Nagyon élveztem az óbudai napsütést, és a lakásban kábán tüncögő Zsolti nézését. Valahogy új, helyes, minden percében kellemes (és hasznos!) volt a kis kiruccanásom hozzá, a teázás a napfényes nappaliban, a dumálás, és a kora délutáni visszabiciklizés a városon keresztül az egyetemre. Rég volt olyan szép napom, mint a mostani csütörtök. Kaptam olaszul szakirodalmat, Pomozi háromszor is közölte, hogy hatalmas pirospontokat adogatna nekem, Elisa pedig, mikor segítettem neki fordítani a mondandóját, a nap végén felkiáltott: "Hogy lehet minden magyar ennyire király??"
Van még bicikli, van még város, amin át lehet suhanni, van még minek örülni, van Kamara csajócákkal és törzsvendégekkel, van még Norman a gtalkon, van még kolibüfé, van még kilátás az ablakból, kicsi fehér laptop, finom melange a Zoskában, tanszéki konyha, Vivi, akinek lehet örülni, plüssállatok az ágyamban, Peterdy utcai mézeskalácskunyhó, Gergő, időnként család is, és megvan az én szabad, indokolatlan kis világom, amiben semmi nem korlátoz, ami nem akarom, hogy korlátozzon.
Lesznek még nagyon kedves ismerősök, kellemes meglepetések, sok-sok szépség, egy csomó tánc, és nagy-nagy romantika is a holnapi (azaz mai) farsangon.
Van már időnként langyosan fújdogáló, ébredező tavaszi szél is, amit annyira szeretek.
Szeretnék már túl lenni a holnapon, és a jövő hetet várni, de nem akarok lemaradni arról, hogy kiélvezzem, ami rám vár.
Forget the task, enjoy the ride, and follow us into the night!
