üzenet magamnak este 11-kor, két tanóra, egy kutatógyűlés és egy konzultáció után, Aikhenvaldot olvasva, barnasörrel a kezemben, két potenciális új diákkal tárgyalva

azaz hulla fáradtan.

 Szép vagy, menő vagy, kemény csaj vagy.

Sizāl um lem.

Bent meleg van.

Ezt a mondatot lív nyelven a facebook sodorta elém.

Az Emajõgi félúton van a teljes befagyás felé, a földet vékony hóréteg fedi, a kinti hőmérséklet stabilan nulla fok alatt marad. Az emberek bebugyolálva közlekednek, a biciklim kereke megcsúszik a hó alatti jégrétegen.

A dupla ablak résein alattomosan húz be a hideg, és nem tehetsz semmit ellene. Múlt héten Dél-Észtországban húszcentis hóban gázoltunk az összesen két szobából álló tanyaházhoz.

A lakásoknak fűtetlen előszobái vannak, csak azért, hogy két bejárati ajtó védje a fűtött helyiséget a kinti zimankó ellen. Sok helyen fatüzelés van, még a belvárosban is, ha nem gyújtasz be időben, vagy ha nem elég száraz a fád, órákig vacoghatsz a tizenhárom fokban.

A macskák odatelepednek a cserépkályha mellé, felborzolják a szőrüket, behajtogatják a lábukat a hasuk alá. A falon szárított növények.

A szaunában irtózatos meleg van, az emberek félig transzban olvasztják fel elgémberedett végtagjaikat a párás-fülledt levegőben, a megfeketedett deszkákon meztelenül ülve-fekve, egymás hegyén-hátán. Egy-egy alkalommal valaki kimegy, meghentereg a kinti hóban, majd visszajön és az előtérben, ahol a kinti fagy keveredik a benti hőséggel, piheg gőzölögve. Így teszik az emberek magukat hidegállóvá. Akármilyen megfázós betegség kúszik fel éppen a beázott bakancson, a kesztyű pereménél és a kötött gyapjúfonalak között, borzongat a sál és a kabát közti résen, ahol egy pillanatra csupasz marad a nyakad, a szaunában minden elmúlik. Meg sem lepődsz, amikor a házigazdád leakasztja a sámándobot.

Délután háromkor már lemenőben van a nap. A kinti fehér kékesen-narancssárgásan világít a szemedbe.

Észtországban egészen más a viszonyulás a hideg, a kint és a bent, a fűtés és a meleg felé. Én sosem voltam nagyon fázós, de itt nem opció, hogy felhúzod-e a kötött pulcsit és a gyapjúzoknit. Ez nem hygge, hanem túlélés.

De mégis, mintha az emberek ezt szeretnék. Nem jártam még egyetlen lakásban sem, amelyik normálisan szigetelne. Az ablakréseken bekúszó hideg a tél szerves része, akárcsak a nyakig beöltözés és a nappali félhomály. Az észtek ezt várják.

Ilyenkor lehet összebújni, meleg teával vagy glögivel közös takaró alatt kuporogni, összegömbölyödni puha anyagokban és laposakat pislogni az egyre sötétedő délutánban és a másik ismerős illatában.

Árgyélus királyfi

Egy sötét hajú királyfi vagy, csapzott fürtökkel és válladról lógó táskával, nyakadban lógó sállal, fejedről lógó fejhallgatóval, kósza dallamokkal, tánclépésben veted le a kabátod, az arcod a megszokott mosolyba merevedik egy pillanatra, mikor meglátsz, tánclépésben lejtesz végig a lakáson, majd leülsz és figyelsz, nézel, nézed a kőbe vésett szimbólumokat, melyek valakiknek valamikor betűk voltak, nézed a nap folyamán a Redditen felgyülemlett érdekességhalmot, nézed a Twitteren folyamatosan fel-felugró instant reakciókat és az újabb szellemességedre érkezett lájkokat, a nevetsz és bosszankodsz, felkapod és megszeretgeted a macskát,

te más vagy, mint a többiek, te kiszabadítod a csapdába esett békát és megmászod az égig érő paszulyt, te tudod az utat a sárkány barlangjába és a királylány szívéhez, a te furulyaszód elbűvöl bármennyi egeret, te szebb vagy, mint mások és megtehetsz dolgokat, amiket mások nem, mert te varázserővel születtél,

ez vagy te, egy álom, egy tündér királyfi, te a tündérek birodalmába tartozol, nem ide hozzánk a földre, egyszer majd elmész hosszú időre a tengerre, átvered a küklopszot és elidőzöl Kalüpszónál, felmész a hegyre és eggyé válsz a Nappal, és én csak nézlek, tehetetlenül, hisz én ember vagyok és a Földre születtem, elraboltál bikaháton és felfedeztettél velem egy új földrészt, de ez nem tesz engem tündérré, te tovaszállsz, én itt maradok, az örök emlékkel, hogy egyszer belenéztem a Napba és azóta minden más sötét és szürke.

Syksy hazajött.

 Egyszercsak hazajött. Kontextus, események, katarzis nélkül.

Az ablakban nyávogott, mintha mi sem történt volna, Imar beengedte, felkapta és az ölembe tette tanítás közepén.

Össze voltam zavarodva, a különbség akkora volt a két másodperccel azelőtti és a mostani világ között, éreztem a cica puha, bár kissé koszos szőrét, azt, hogy menekülni akar mert kicsit megriadt a sikításomtól, meg persze éhes is volt, de közben ott voltak a diákjaim is, kissé döbbent mosollyal az arcukon, hogy na most épp mi történik... de én is szinte csak félig fogtam fel az eseményeket.

Syksy hazajött, én kimentem és leszedegettem a kitett posztereket a környék villanyoszlopairól, útba ejtve az állatorvost, akinél foglaltam egy időpontot kivizsgálásra. Éreztem, ahogy egy kicsit hülyének érzem magam, szidom magam, tessék, kellett neked itt bőgni meg nyomtatni meg kiplakátolni a környéket meg telekürtölni a szociális médiát meg nyaggatni a barátaidat, hogy eltűnt a jószág, itt van, semmi baja. Az agyam poszttraumásan törölt minden érzést, amit a macska hiányzása alatt éreztem.

Elképzelésünk sincs, hol volt a macska öt napon keresztül. De most nagyon boldogok vagyunk, hogy itt van.

Bújósabb, mint valaha, elalszik az ölünkben, fáradhatatlanul dörgöli az arcocskáját hozzánk, dorombolva gömbölyödik össze mellettünk az ágyon, és már nem barangol el 20 percnél hosszabb időre.

<3

Syksy

 Syksyt befogadta egy öreg néni, és most vidáman dorombol egy horgolt terítőn a kályha mellett.

Syksyt megtalálták az építőmunkások a hengerek közt, és az építkezés "közös cicájává" vált, és felváltva hoznak neki enni.

Syksy egy pincében húzta meg magát, de az oda járó dolgozók néha előcsalogatják egy kis tejjel. Addig meg kedvére egerészik és van egy kis földbe vájt vacka.

Syksyt egy hozzánk hasonló fiatal pár próbálja szelidíteni, mert a négyévesforma kisgyerekük teljesen beleszeretett a csíkos-fehér bundájába, mosómedvére emlékeztető bozontos farkába. Egyszer már odadörgölődött egyikük lábához.

Syksy jól van.

Nem fázik és nem éhes.

Betűri a tappancsait a hasa alá és laposakat pislog.

Egerekkel játszik, fáról fára ugrándozik, szaglássza az avart, békákról álmodik.

Syksy boldog.

Boldog valahol, valakinél.

Csak nem itt van.

úgy fáj, hogy ordítani tudnék

a soha nem szűnő aggodalom, a végtelen fájdalom, az állandó hiányérzet

apró tappancsnyomok az ablakpárkányon, egy széthagyott játék, egy tele tál, egy szőrrel teli kefe

se éjjelem, se nappalom

ez maga a földi pokol.

Hõimupäevad 2020

 A sárga avart tapostam a Toomemägin a PásztorHóra zenekarral, és Tarturól meséltem nekik. A fejemben már kész volt a terv: tudtam, hogy este nálunk fognak zenélni. Csak azt kellett elterveznem, hogy hogyan vezessem őket is erre a konklúzióra. (Nem volt nehéz.) Mégis hogyan ne kötnének ki nálunk: annyi egyértelmű nyíl mutatott az életemben ez a zenekar irányába.

Zenélés, ricsaj, öröm csütörtök este. Pihenés pénteken. Ezek a srácok pont olyan jó fejek, mint reméltem.

Önkénteskedés szombaton. Itt-ott hiányos népviseletemben szaladgáltam az ERM-ben, csevegtem az ismert és csak hallomásból ismert helyi finnugor előkelőségekkel, és próbáltam elfogadni, hogy hiába vagyok része ennek a világnak hét éve, itt Észtországban akkor is újonc vagyok. Recepció. Jó ez. Ne aggódjak. A mari sráccal hosszasan elbeszélgettünk mindenféléről, a szivárgó vendégek egyre jobb kedvre derítettek. Egy feles Kolja Anisimovtól. Egy feles Aare Hõrntől. Egy feles Eva Toulouze-tól. Live chat Ivan Kamenschikovval, aki egy asztalosüzem raktárából szemlélte a közvetítést és küldött szelfit. A PásztorHóra letarolta az estét, a buli impromptu jammeléssel folytatódott az Irish Embassy Pubban, ahol az előkapott duda és hegedűk először elriasztották a vendégek felét, majd bevonzottak egy csapat újat. Sör és krumpli. Hideg és meleg. Zene bent, beszélgetés kint. Öröm, hogy valaminek a részese lehetek. Öröm, hogy valakiket hozzásegíthettem, hogy valami részesei lehessenek.

Kevés alvás, a lakás pánikszerű elhagyása egy mögöttünk lobogó spanyol fiúval, hátrahagyott döbbent macskával. Zsibbadt reggelizés, Tallinn lehetetlen kanyargó útjai, demonstráció az esőben, gyógynövénytea egy kortárs társadalomtudományi könyvesboltban. Kuckózás szürke fürdőköpenyben a szürke hotelszobában: nem kell sehova sem menni, senki nem vár ránk, nincs semmi dolgunk. Mintha csak nyaralnánk, olvastunk az ágyban és álomittas szemmel randevúztunk egy telliskivi étteremben. Aztán jöt megint a PásztorHóra, jött a jammelés egy új étteremben, kedves észt lányokkal, hegedűszóval, míg meg nem jelentek a marik és az udmurtok és ki nem rúgták a ház oldalát. A tallinni koncert résztvevőinek egy jó része is ide jött át kivenni a részét a buliból vagy csak egyszerűen szemlélni ezt az évente egyszer történő világcsodát, a moldvai dallamokra mari csasztuskákat ordító férfit, az Ördög Útját profin táncoló udmurtokat, a Marjamollal még évek után is küzdő fiatalságot, az el nem múló táncot és játékot. Nekem zúgott a fejem és homályosan láttam, de ettől az energiától nem lehetett szabadulni, újra és újra bedobtam a magam a táncba, a zenébe, az énekbe, mintha nem is én irányítanám magamat, csak mint egy labda, ide-oda pattognék a parkett, a pult, a beszélgetések és a hangszerek közt. A kocsmából kidobtak, és pillanatok alatt egy fraternitás klubjában találtuk magunkat egy kisbolt sörmennyiségével felszerelkezve, és a zene és tánc folytatódott: a faburkolatú falak és kárpitozott fotelek közt újra körtáncok és dallamfutamok alakultak ki, miközben már a PásztorHóra sokat látott tagjai is kezdtek hitetlenkedni ennyi váratlan fejlemény láttán. Próbáltam magányosan tölteni pár percet, de mindig leült mellém valaki: Kolja, Andris, Anna, Gergő, Matyi, Laci... ültem és örültem. Ültem és fáradt voltam.

A PásztorHórával való elbúcsúzásom szinte könnyesre sikeredett, úgy hozzám nőttek mindannyian, ki-ki egyesével. Hajnali négy is elmúlt már, amikor a vizes tallinni utcákon keresztül megérkeztünk a hotelszobánkba. Másnapra ez a varázslatos, váratlan és indokolatlan hétvége nyomtalanul elmúlt.

Idén sokat szemlélődtem. Pillantásokat, mozdulatokat, irányokat és szavak mögötti értelmeket.

Pár napra elfelejtettem a szorongásokat, csalódásokat, félelmeket, szívfájdalmat.

Jó volt. Jó lesz visszaemlékezni rá.