INFP unleashed

"The polite, reserved exterior of INFPs can at first make them difficult to get to know. They enjoy conversation, however, taking particular delight in the unusual. When INFPs are in a sociable mood, their humor and charm shine through. Disposed to like people and to avoid conflict, INFPs tend to make pleasant company.

Devoted to those in their inner circle, INFPs guard the emotional well-being of others, consoling those in distress. Guided by their desire for harmony, INFPs prefer to be flexible unless their ethics are violated. Then, they become passionate advocates for their beliefs. They are often able to sway the opinions of others through tact, diplomacy, and an ability to see varying sides of an issue.

INFPs develop these insights through reflection, and they require substantial time alone to ponder and process new information. While they can be quite patient with complex material, they are generally bored by routine. Though not always organized, INFPs are meticulous about things they value. Perfectionists, they may have trouble completing a task because it cannot meet their high standards. They may even go back to a completed project after the deadline so they can improve it.

INFPs are creative types and often have a gift for language. As introverts, they may prefer to express themselves through writing. Their dominant Feeling drives their desire to communicate, while their auxiliary intuition supplies the imagination. Having a talent for symbolism, they enjoy metaphors and similes. They continually seek new ideas and adapt well to change. They prefer working in an environment that values these gifts and allows them to make a positive difference in the world, according to their personal beliefs." /Wikipedia/

 Az elmúlt két hetemben én annyira el lettem kényeztetve, hogy csak na.

Mármint emberileg. Ha valaki ismer egy kicsit is, tudhatja, hogy talán a legnagyobb szenvedélyem az emberi faj, mindenem egy jó beszélgetés és egy mély és őszinte barátság, a legnagyobb elismerés nekem, ha általam jön rá valaki valamire magával kapcsolatban, ha inspirálom valamiben vagy elindítom egy hozzá jobban illő úton, és a legnagyobb félelem az, ha feleslegesnek vagy tolakodónak tart valaki.

És az elmúlt 2-3 hétben szinte ostromoltak engem a lelkizések, a legváratlanabb pillanatokban törtek rám, és hihetetlen jó érzés volt azt látni, hogy még ha ha nem is tört rájuk a nagy rádöbbenés ott helyben (mint mondjuk Caesar Gáborra, akiről aztán végképp nem hitte volna, hogy csakúgy összefutok vele a metrón, nekiállunk beszélgetni, eltelik két és fél óra, és közben számtalanszor pingponglabda-szemekkel bámul rám, hogy basszus, én mennyire értek az emberekhez és milyen igazam van és úgy megy el tőlem, hogy "basszusdehülyevoltameddig"), hanem látom rajtuk, hogy bizony ott van a bogár a fülben, talán elgondolkoznak a közösen megvitatott problémákon.

A lényeg az, hogy sok és sokféle emberrel folytattam mostanában talán olyan mélyreszántó beszélgetéseket, amire nem is számítottak. A konzulensemmel, közeli barátaimmal, rokonaimmal, fél-ismerőseimmel (megkellmondjam, az is előfordult, hogy ők maguk oktattak ki engem, mert nem hallgattak végig, holott nekik lett volna szükségül kioktatásra - bár nem ez volt a jellemző)... aztán tök jó volt. Time well spent.

(Kellemes egyébként utána Csabának beszámolni egy-egy ilyenről. Érdekli, de számára mindig kicsit rendszereznem és logikáznom kell az emberi dolgokat, hogy rendesen át tudjam adni, és meggyőződésem, hogy ez is segít abban, hogy szenvtelenül és helyén kezeljen a mindenfélét, ami történik körülöttem - sokkal jobban mint eddig. Mármint azt hiszem.)

Sajnos már túl rég történtek ezek ahhoz, hogy különösebben leírhassam a benyomásaimat róluk (Pesten meg nincs olyan számítógép, amin blogger meg rendes billentyűzet is van és aránylag hosszú ideig tudom bitorolni), de alaposan megmaradtak mint boldogságszint-növelők...

...aztán elbeszélgettem anyámmal.

Szó sincs arról, hogy letörte volna az örömömet ezek a tapasztalatok fölött, csak... tény, hogy anyám egy egész regényt érdemelne, de néha egészen elképeszt, hogy leülünk, beszélgetünk, cseverészünk mindenféléről csajosan, anyalányásan (hiszen erről már írtam is), és vazze, ne nevezzen engem senki sem jó emberismerőnek, ameddig nem találkozott anyámmal. Úgy, hogy neki az emberek nem is különösebben szenvedélyei, csupán feladatok, melyekkel a lehető legjobban kell megbirkóznia, de mindezt úgy képes tenni, hogy soha nem vakítják el a saját előítéletei, mindenhez mindig igazodik, és ahogyan dönt, végül olyan, mintha a többieket is egy helyesebb irányba terelné, nemcsak saját magának nyitna szabad utat. Mintha az isteni tervezést teljesítené be.

És mindent lát. Azt is, amin én hetekig töröm a fejem. Néha egy-egy beszélgetés után úgy érzem magam...

...na hát kb. így. Persze minden rossz érzés nélkül, mert ugyebár rengeteget tanulok tőle.

Legjobb tapasztalataim közé tartoznak az ilyen beszélgetések, mert úgy tudom a jellemfejlődésembe építeni, hogy nem érzem, hogy keresztülgázoltak volna rajtam.

Lényeg, hogy anyám egyszerűen király.