Ideges voltam már, ide akartam érni, és nem tudtam, mi vár, amikor ideérek, a sok rossz emlék, melyek kellettek az életembe, de most már törölném ki őket a fenébe, legalábbis oda nem mennék vissza, ahol történtek, de vonz ez a Bassment, jót táncoltunk itt mindig is, és bár kicsit fura - és jellemző -, hogy beszélgetésbe kezdtünk az elején, ameddig legalább 3 vodkanarancs le nem csúszott a torkomon, utána egyszerűen a parkett másról sem szólt, hogy feloldódjak, a dubstep elől alapjáraton menekülnék, most viszont élvezem, ahogy igyekszem felvenni a ritmust a zenével, megérezni a dallam ívét, és tudom, nem jó a mozgásom, de valamit tanultam, fantáziám van, és egyébként is, nincs is itt más, csak Szonja, de látom ő is becsukta a szemét úgy ropja, helyes, én is csukott szemmel szoktam táncolni, már csak azért is, hogy ne lássam, ki jobb nálam, még jó is, hogy nincs tömeg, legalább elférek, érdekel is a többi ember, magamra figyelek és arra, mennyi mindent levezet ez a primitív önkifejezés, észre sem veszem, mennyi idő telt el, csak a zenét figyelem, időnként Szonját, el ne vigye az áradat. Bár azt Bálint úgysem engedné.
Később mesélték, hogy csakúgy dongtak körülöttünk a táncoló srácok. Komolyan mondom, ha észre is vettem egyet-kettőt, többet biztos nem. Nem is kell.
Menjünk újra Bassmentre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése