Lágyan zengett a fülembe a másik szobából, ébresztőként vagy csupán bátorító zeneként egy kiegyensúlyozott, összeszokott pár számára, a nap kezdéséhez. Nem mintha nem lettem volna egyébként is ébren, az álom és az ébrenlét közti egyensúlyozás teljes skáláján korcsolyáztam már órák óta.
Feküdtem és a megszűnésben reménykedtem... vagy talán nem is. Nem mintha szégyelltem volna magam. Erről szó sem volt, csupán belülről kettérepesztett a helyzet és a dallam kontrasztja.
Nem tudok könnyek nélkül beszélni a vágyakozásról, az irigységről, hogy vannak, akik hosszas tévelygések és bizonytalanságok nélkül (vagy után de végre) ilyen biztosan, ilyen bizalommal kelnek minden nap, tudván, hogy az életük egyik legnagyobb feladata sikerrel járt.
És mégis, nem akarom, hogy ez velem most így legyen.
Tele vagyok törött álmokkal... szétszórtam magam emberekbe, helyzetekbe, építettem, hittem és reménykedtem, és alkalmazkodtam, hogy értsem és értsen ő is, és együtt megtaláljunk valamit, amit egyedül nem találnánk.
Fáradt vagyok... halálosan belefáradtam az elhivatott barátnő szerepébe. Amióta az eszemet tudom, vágyom rá és vágyni is fogok. De most olyan fáradtságot érzek, mely a bizalmatlansággal rokon, és ilyen még nem volt. Nem arról van szó, hogy 21 évesen nem szívesen kötök kompromisszumokat. Kötök én, ha van miért. Öt kapcsolatom végezte a kukában, pedig bizisten egyik sem egy nyári kaland volt. És most elég...
Olyan időszak jön, amikor minden erőmmel magamra kell koncentrálnom. Nem mehet tovább így, ahogy eddig ment, bármilyen kényelmes is volt. Muszáj lesz szintet lépnem, és ehhez most kicsit örülök, hogy nincs ott valaki, aki bár szeret, mégis, máshogy számít neki, hogyan teljesítek, mint a családomnak és a barátaimnak.
Magamat nézem, magamat figyelem, és valószínű, hogy ezzel a lépéssel minden eddiginél közelebb kerülök a révbe értem-stádiumhoz, minden téren, akármi is jön utána.
Minden tiszta és érthető, csak ijesztő. Totál kész vagyok rá, sokkal készebb, mint eddig bármikor, tudom. De nehéz a küszöbön állni és nézni a ködöt. És mitől félek? Magamtól? Talán nem tartom magam képesnek valamire?
Nem egyszer és nem kétszer rágtam át magam ezen az elmúlt napokban. Kicsire gömbölyödve ezen a reggelen is ezek a gondolatok jártak a fejemben, és égetett a vágy, hogy már túl legyek ezen a hegyen, végre igazán átérezzem ezt a dalt, akaratlanul is felugráló kérdőjelek helyett, úgy, ahogyan már sokan körülöttem, bár úgy tűnik, nekem hosszabb utat kell bejárnom érte...
Legalább egy barát velem lenne... valaki, aki ugyanezt érzi, ugyanezekkel kell megküzdenie, annyit segítene, ha nem csak egyedül nekem kéne törnöm az utat, mint annyiszor már...
Annyi váll van, amelyre most bizalommal borulhatnék, de már egyik sem nyugtat meg teljesen.
Helyén van az eszed és a szíved, értékes vagy. Hidd el, jól csinálod.
VálaszTörlésÜdv A Fantomkisasszony