"Ez egy nagyon jó megfigyelés. Látja Bogáta, azért kéne bejárnia órára, mert az ötleteivel a mi gondolkodásunkat is előrelendíti." Köszönöm, L. tanárnő, mellesleg ön tudja a legjobban, hogy miért nem jártam be eddig...
Az az aranyos magabiztosság, ami Esztit jellemzi, egészen ellenállhatatlan. Imádtam hölgy módjára ülni vele a Kamarában és nevetgélni a világon. Ezek a kis szeánszok annyira megszépítik a napjaimat, hogy nincs az az élmény, amiért elcserélném őket. Mert kicsik, nyugodtak, viccesek, és rólunk szólnak és otthon-érzetet keltenek. Akárcsak Szonja, ez a hihetetlen nőszemély, aki minden random találkozással feldobja a napomat, akármilyen rövid is. Vagy amikor hullakábán támolygok stilisztika óra felé és a hátam mögül elém ugrik és megkínál energiaitallal.
Vagy azok az esetek, amikor hirtelen össze kell gyűlni, mint most Zsuzsi miatt. Persze nem jó, ha probléma van, de az a remek hangulatú sörözés, ami kialakult, Hódékkal és később Kálmánékkal, pont olyan volt, amilyennek egy remek hangulatú sörözésnek lennie kell, közepesen igénytelen egyetemisták részéről.
Azt hiszem, rég nem találtam olyan imádnivaló entitást, mint a srác, akinek most még nem írom le a nevét, mert a végén még elszalad. Meg mert ahányan vagyunk, annyiféleképp hívjuk. :D A három és fél óra, amit végigpofáztunk a Katapultban, az idei egyik legjobb beszélgetésem volt egy kedves, intelligens, elragadó és szeretnivaló emberrel, és azt hiszem, nekem is éppúgy kellett, mint neki.
Andrej azért tök jó orosztanárnak, mert ad vele egy olyan plusz élményt, amelyet csak egy anyanyelvi tanár tud, aki nemcsak a nyelvet, hanem a kultúrát is jól ismeri, mondhatni a bőrében van. Mindig mesél, ajánl olvasmányokat, egy-egy szónak elidőz a jelentésén, és tulajdonképpen ez a legnagyobb gyengéje is. 90 percet úgy elbeszélgetünk a világ felépítéséről, főként történelemről, hogy a végén rájövök, hogy alig tanultam 10 szót egész óra alatt - de azokat jól megjegyeztem, mert mindegyikhez egy kis történet kapcsolódik.
Ahogy Csaba siklott felém a napfényben a biciklijén, úgy éreztem, szárnyakat kapok. Rettenetesen hiányzott a szeretete és a figyelme az elmúlt egy hétből. Nyakunkba kaptuk a várost, egész nap bicikliztünk, parkban ültünk, cukrászdáztunk, járgányt cipeltünk, és felejthetetlen volt és nagyon kellett. Egészen megfiatalodtam tőle.
Szintgyűlésen Nóri meg én voltunk a rangidősek. Kicsit megilletődtünk ezen a tényen, de állítólag mi csaptuk a legnagyobb szintgyűlést az egész koliban, Nóra beszélt, én fordítottam, kb. együtt menedzseltük le az egészet. És megtettek csapatkapitánynak, ami nagy megtiszteltetés nekem, és nagyon jól is esik... nyilván nem szakdolgozatírás kellős közepén kellene bevállalnom egy ilyen sok időt és gondolkozást igénylő szerepet (mert úgyis túl akarok teljesíteni minden várakozást), de így sem tudom bánni.
Holnap (azaz ma) pedig kezdetét veszi a házigazdaság, az MTT-sek megszállják a nagyárpádi házunkat... holy shit. Imádok házigazda lenni, de már most totál le vagyok merülve.
--- tudom, hogy ez a poszt igazából nem mondott semmit és unalmas volt, de ezek azok a dolgok, amik most a legjobban megérintenek és a legfontosabbak, így aztán leírtam őket, még ha nem is sikerült olyan jól a leírásuk. ---
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése