A pszichológiai mindenfélék olvasása közben legalább valami érdekesre is jutottam.
Világéletemben idegenkedtem a középkori humorálpatológiai személyiségtípus-elmélettől, egyszerű oknál fogva: a négyből egyiket sem találtam magamra illőnek. Mellesleg a Jung - Myers-Briggs típuselméletet sokkal tudományosabbnak, árnyaltabbnak és érthetőbbnek tartottam, és magamra illő személyiségtípust is találtam, amit eddig hiába kerestem bármilyen tesztekben és pszichológiai elvekben.
Tehát most kezembe akadt egy egyébként céges csapatépítéssel foglalkozó könyv, ami egy 40 kérdéssel letesztelte az embert, milyen típus. Mint kiderült, Nóri jól gondolta, hogy a melankolikus dominál bennem, de furán fej fej mellett álltak a striguláim... összesen két ponttal maradt le a melankolikustól a szangvinikus és néggyel a flegmatikus. A kolerikus azért jócskán lemaradt. Mindenesetre a teszt szerint én szangvinikus-melankolikus keverék vagyok, és ezzel teljesen azonosulni tudtam, mikor elolvastam a jellemzést, a bökkenő csak az, hogy a könyv szerint ez természetesen nem alakulhat ki, csak valami rendkívül erős társadalmi befolyás ellenére.
Akárhogy figyelem magam, nincs az a rendkívül erős társadalmi befolyás, ami annyira formált volna engem. A kukacos pontosságmánia kicsi koromtól jellemzett engem (ahogy az ellenkezője is), a szabad, lelkes, vidám (legalábbis felszínében vidám) jellem pedig szintén sajátom volt (nem véletlenül nem sikerült beállnom semmilyen jellemző "sorba", ameddig általánosban és gimiben tanultam), tény, hogy mostanában jobban előjött, de hogy tanultam volna, azt tagadom, azt nem lehet.
Tehát most sem szerettem meg jobban ezt a személyiségtípus-elméletet, mert szerinte olyan alak, mint én, természetes úton nem létezhet! :S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése