évértékelő, baszod

Cső 2014, sohaviszontnemlátásra!

Ó a rohadt élet, milyen egy év volt ez.

De most tényleg... milyen? Tegnap, főzés közben döbbentem rá, hogy ugyanazokat a számokat hallgatom, mint tavaly ilyenkor, ugyanabban a szobában vagyok, ugyanazt csinálom, ugyanazok a ruháim, mint tavaly... mintha egy év meg sem történt volna.

Pedig de mennyire, hogy megtörtént.

Csak semmi olyat nem hozott magával, ami tartósan megváltoztatta volna az életemet.

A furcsa az, hogy míg néha konkrétan meg kell erőltetnem az emlékezetemet, hogy mit csináltam bizonyos, akár hónapokig tartó időszakokban, addig más szemszögből nézve meg riasztóan sok minden történt meg velem az elmúlt 365 napban.

És tűnt el nyomtalanul.

Egyáltalán nem volt rossz év 2014. Persze egy évemre sem mondhatnám, hogy valaha is kifejezetten rossz lett volna, és ez most is igaz.

A munkahelyemen például sikerült szépen megvetnem a lábamat a szövegírásblognál, és szívesen csinálom. Bár mostanában lankadt egy kicsit a lelkesedésem, igyekszem újra összekapni magam és csinálni mindent úgy, ahogy régen. Rengeteget tanulok az ügyfeleimtől és a munkatársaimtól: tisztességet, kitartást, social skilleket, bátorságot, pozitív világszemléletet. Szerencsés vagyok, hogy ilyen munkába csöppentem azonnal, és úgy érzem, amit itt tanulok, az hatással lesz rám egész életemben.

Egyetem: Hát, finnugor <3 Bár sajnos amit a legjobban szerettem volna (kijutni Joskar-Olába) az pont nem sikerült, talán még túl kicsi is voltam hozzá. (Helyette jártam Finnországban, aminél jobb nem is történhetett volna velem.) De a tanszék iránti szerelmem töretlen, a nyelvekben is egész szépen fejlődtem (főleg a finnben, hála annak, hogy lazán bedobtak az irreálisan magasabb szinten lévő finn MA-sok közé), és továbbra is végtelen gyönyörűség nekem a konyhában ücsörögni, a könyvtárban lubickolni, a doktoranduszokkal nevetgélni, és a hangváltozásokon töprengeni a tanárral. Otthon érzem magam, és nem akarom elengedni.

Lassan már valami tudományosat is le kéne tennem az asztalra.

Párkapcsolatok: Na hát igen. Itt van a kutya elásva, avagy hogy miért nem vagyok igazán elégedett 2014-gyel. Először is, szédülnöm kell, ha arra gondolok, mi minden történt, másodszor meg szinte arculcsapásként tapasztaltam meg, mennyire el tud múlni valami, ha nincs rajta figyelem, és mennyire lényegtelenné válhatnak olyan dolgok, amik korábban még a világ egybentartójaként szerepeltek az agyamban. Ha belegondolok, mennyi mindent éreztem, és mennyi ember határozta meg ezt a 12 hónapot, néha egymással átfedésben... szinte hányingerem lesz az egész élménytől.

Hogy Megarát idézzem: azt hittem, már kinőttem ebből. Azt hittem, már nagy vagyok és okos, ismerem magam és az érzéseim, és tudok értelmesen csinálni dolgokat. Hát ezt ünnepélyesen visszavonom, mert egy gyökér vagyok, kéremszépen.

Nagyon kellemetlen érzés... és nem tudom, kivédhető lett volna-e, vagy ennek szimplán meg kellett történnie, ez van, cső. A bűntudat az, amitől már nagyon rég meg szeretnék szabadulni ezen a fronton.

Szóval tanulságos év volt. Jártam Helsinkiben, ami hihetetlenül jó volt, meg Göttingenben, ami szintén, meg Grazban, ami szintén, és persze még egy csomó jó dolog történt velem. Nem volt hiányom romantikus pillanatokban, és nagyon jóleső ajándékokban az élettől. Kicsit sajnálom, hogy a baráti kapcsolataimon meglátszik, hogy nem járunk már közösen egyetemre, de azt hiszem, a legfontosabbakat Isten már egybekötötte, így ember szét nem választhatja. :) És emellett lettek új barátaim is, akik kellemes meglepetésként csöppentek az életembe, és én örvendezek nekik nagyon. :) Külön örültem az MTT-nek, annak, hogy egyre komfortosabban érzem magam benne, hogy mindig "életben tart" valami meglepetéssel, és már sokkal több benne a vidámság, mint a félelem.

Ahogyan szilveszter este Eszturt néztem, miközben mesélt, úgy éreztem, mint aki egy tükörbe bámul. (Hiába, INFP-k...) Aztán mikor eltökélt arccal felkiáltott, hogy nem érdekli, ezentúl nem fogja magára venni más problémáit, azt és annyit csinál csak, amennyit ő akar, akkor teljesen együttéreztem vele. Legyen ez az én jelmondatom is erre az évre: ha meg akarom nézni valaki könyvespolcát, azt teszem, ha beszélgetni akarok, azt, ha fűben ugrálni vele, akkor azt, de mindent csak akkor, ha azt valóban akarom. Nem fogom mások helyett rosszul érezni magam, nem akarom megérteni vagy megoldani azt, ami nem az én gondom, és nem fogok olyan dolgokat belelátni emberekbe és helyzetekbe, amik akkor és ott nincsenek jelen. Nem fogom többet ostorozni magam a pokróc stílusom miatt, és nem fogok állandóan mindenki lelki békéje miatt aggódni. Ez nem dac, tudom, hogy eddig sem várta el tőlem őket senki, ez inkább magamnak tett ígéret, mert tudom, hogy az én fejemben van itt sok gubanc.

Tavaly azt írtam, hogy nem baj, ha 2014 nyugisabb év lesz, ami inkább arról szól, hogy stabilizálódnak a változások, amik értek. Nos, hát ez így is történt. 2014 a szép kis mindennapok éve volt. A páratlan évek úgy általában jobban sikerülnek vagy fontosabbak, mint a párosak. Pontosan tudtam, hogy 2013-at nem lehet utolérni. Nem is ezt várom 2015-től... viszont most újra jöhetnek az izgalmak. :) Meg valami tartós is.

Bőven van mit javítanom az életemen, és most elég erőt is érzek magamban, hogy megtegyem őket. Nagyobb koncentráció, kevesebb szétesés, összeszedettebb életritmus, több varázslat, kevesebb kombinálás, több cselekedet és kevesebb beszéd, elfogadni, ami ez élettől jön, és azt is, ami nem, a "nem" szó gyakorlása, és kevesebb önostorozás: ezek akarom, hogy vezéreljenek az új évben.

És persze nem hagyom, hogy bármi elrontsa a jókedvemet.