olyan kisimult és kiegyensúlyozott és sugárzóan boldog akarok lenni, mint Czimbalmos Mercédesz Viktória volt ma este.
Pedig aztán őt is láttam rengetegszer szomorúnak, és zavartnak, szerelmi csalódottnak, meg úgy, hogy széttárt kezekkel bámult a világra, hogy ez már megint mi. És úgy, hogy nem értette a világot. Egek, hány órát végigbeszélgettünk erről!
Aztán kiment Helsinkibe, és nekilátott az önálló életének, és 1-2 hónap múlva jött is a boldogság.
Annyira ragyogott ott előttem ülve, hogy szinte alig bírtam sokáig nézni. Mint egy kibaszott égitest. Lenyűgöző volt.
Közben pedig hozta magával a helsinki hangulat hűvös, felszabadult, derűsen békés atmoszféráját, amely olyan ismerős volt, és hirtelen olyan honvágyat ébresztett bennem. A régi, küzdős görcsösségnek nyomát sem láttam rajta. Helsinki! Aki ott lakik, a levegőt is könnyebben veszi.
Na hát ilyen csodák vannak errefelé is.
Merci az egyik kedvenc emberem. Még pár óráig emésztenem kell, hogy ez így most mennyire hihetetlenül jó. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése