...pimasz vigyor a velem szemben ülő magyaros gólyasrác szemében...
...zárban forduló kulcsok és kézből kiejtett eszközök...
...lassan, szinte érezhetően távozik az adrenalin a testemből, érzem, ahogy elnehezedik a karom.
Tegnap este és ma reggel is tanítottam, tegnap finnt, ma finnugrisztikát. A kettőt csupán egy hosszú és alkoholos és indokolatlan dumamaraton választotta el egymástól Csaba és Ankalimon társaságában. (Zseniális ötlet, mi?) Amikor hajnali fél 2-kor befejeztem a reggel 8:15-ös órára való felkészülést, nem voltam éppen vidám (bár nyilván minden perce megérte).
Istenem de nehéz most működésben tartanom az agyamat.
Nah.
*sóhaj*
*komi elektropop-playlist beindít*
Most jön az, hogy figyeljek a diákjaimra. Lássam a visszajelzéseket, üzenjen nekem valamit egy üveges tekintet, egy előkapott mobiltelefon, egy kiegyenesedő derék. Ne ragadjak le csak annál, aki kommunikál. Még akkor se, ha jó arc.
Soha senki nem tanított tanítani, majd még ügyesedek.
De rájöttem, hogy szeretek táblára írni, feladatokat adni, kérdésekre válaszolni, kérdéseket feltenni és várni a bekiabált választ, mellékinformációkat, "fun fact"-eket megosztani, jó érzés kimondani az óra első mondatát, és a végén meg azt, hogy köszönöm a figyelmet.
Megfertőződtem, a fenébe is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése