Vonat, kóla, fornetti, szolid de érezhető fejfájás. Tegnap éjjel valamikor hajnali fél kettőkor zuhantam bele végleg az alvásba egy meglehetősen szociális este után, és fél 8-kor ébredtem arra, hogy fáj a minden és vizetakarok. Azóta propellergyorsasággal hajat mostam, vonatjegyet vettem, megreggeliztem, összehajigáltam a cuccaimat, megöntöztem a virágokat, elpakoltam a konyhát és alig egy óra elteltével most itt ülök a vonaton vizes hajjal és vigyorgok.
Nem igazán van olyan sok okom a vigyorgásra, hiszen a tegnapi egésznapos karjalanpiirakka-készítés és rokonnépeknapjázás alaposan hazavert, mindennel elmaradásba kerültem, ráadásul egy cseppet sem tettem hozzá sokat említett rendezvény sikeréhez. Mármint, mások sokkal nagyobb és önfeláldozóbb munkákat végeztek.
De mégis milyen jó volt. Az is, és az extenzív szocializáció is. Kicsit a 2014-es időkre emlékeztetett, amikor Gergő szervezte a társadalmi életet, és hajnalig cseteltünk, és nagy kupacban összegyűltünk, és kis csíra voltam a nagy okosok között (mondjuk ez még mindig így van), és előkerültek régi arcok és nevek, és még mindig ugyanolyan jó a Petroskoi-t énekelni, egyetlen különbség, hogy egy kicsit már jobban tudom a szövegét.
A plauzibilis érvelésről kellett volna olvasnom egy (egyébként nagyon érdekes) cikket, de a nosztalgia nem hagyott nyugodni, megnyitottam a Flórától kapott FU zenés mappámat és beléjük merültem újfent.
Ó jaj, mennyi minden volt már, és még mennyi minden jön még.
De ez a Rokon Népek Napja, ez mindenkinek nagyon jólesett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése