Meguntuk ezt a mocskos életet itt. :)
Na jó, nem. Csaba konferenciázni megy, és van olyan drága jó lélek, hogy magával visz.
Be kell vallanom, hogy nem vagyok egy nagyon jó utazó. Ritkán köt le egy szál óváros, vagy akár látványosság, mindig az "eldugott" oldalát keresem az adott országnak (városnak), de ahhoz meg lusta/félős vagyok, hogy valóban fel is kutassam.
Így aztán ritkán sikerülnek olyan igazán fergetegesen az utazásaim. Kicsi koromban is emlékszem, hogy mindig számoltam a napokat, mikor megyünk már haza. Ritkán éreztem jól magam utazás közben, szinte lehet azt mondani, hogy nem tanultam meg utazni.
Felnőtt koromban most úgy néz ki, hogy sokkal jobban élvezem azokat az utakat, amelyek egy határozottt (nem turisztikai) céllal röpítenek engem egy másik helyre, így ott úgymond "csinálok" is valamit. Például egy nyári egyetem sokkal nagyobb élmény volt, mint a nászutam (pedig az is király volt). Pedig ha szembeállítjuk Oulut, Izsevszket vagy Joskar-Olát Madeirával, azért objektíve nem tudom, melyik nem a legutolsót választaná gondolkodás nélkül. De hogy mást mondjak, Párizsban is jobban élveztem a török, arab és afrikai bevándorlók zsibongó utcáit, mint az Eiffel-tornyot vagy a Sacré Coeur-t. És mindezeket bármikor lecserélném egy falusi teázásra mari vagy udmurt házigazdákkal. Nem tudom, biztos valami bajom van, sosem állítottam, hogy normális lennék.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem igazán tudom értelmezni azokat a szólamokat, melyek szerint "jaj Bogáta de jó neked, annyit utazol". Egyes utazásaim teljesen összehasonlíthatatlanok egymással - és mellesleg nem mindegyikbe ugrottam fejest teljes hurrárohammal. Meg, miért is kéne nekem boldogabbnak lennem attól, hogy távol vagyok az otthonomtól (sőt, minél távolabb vagyok, annál boldogabb)? Milyen korreláció áll fenn az általános endorfinszintem és az átlépett országhatárok száma közt?
(Jó, ésszel fel tudom fogni, hogy az utazás sokak számára azt a bizonyos kitörést jelenti a mindennapok mókuskerekéből, ami meg, ugye, unalmas, és így az utazás az az idő, amikor egyáltalán nem ugyanolyan, mint minden egyéb nap, és így nem unalmas - csak nekem spec. nem ilyen az életem, durván szólva nem a helyszín dönti el, hogy izgalmas-e a napom vagy sem.)
Jó tudom, most már kössem fel magam, én elkényeztetett túltenyésztett eltartott informatikusfeleség.
És adjam valaki másnak a jegyet Svájcba.
De nem adom másnak, kíváncsian várom a zürichi sétákat, hófödte hegyeket, hasító gyorsvasutakat, kőszáli kastélyokat (ill. kecskéket), és az időtöltést Csabával ebben az elmondások szerint túl tökéletes országban. Tök jó lesz. Dolgozni onnan is tudok, csak még fondüzni is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése