A ka luna o uwekahuna - kántáltam, majd egy lele uwehét próbáltam kipréselni a lábaimól és az egyensúlyérzékemből. Persze mindezt este 11-kor, pizsamában. Hátralép, előrelép, fordul, emel a láb, taps, tekintet követi a kezet, ééés nemfelborulni. Csaba megpróbált adni egy puszit de inkább fedezékbe húzódott.
Görcsös finnugorozásból és görcsös hula táncolásból állnak a napjaim mostanában. (Igen, hula táncolok.) Az előbbinek az oka az, hogy pénteken tartok egy egyetemi órát (helyettesítek), utóbbinak, hogy a KÖMT-ön hula rendet vezetek. 10 hónapja tanulok csak hulát, nem vagyok olyan pro benne, és még sosem tanítottam... semmit, pláne nem táncot. Az egyetemi tanítás pedig az, amit mindig is akartam csinálni, és mindig is rettegtem tőle. Majd ha nagy leszek. Majd ha okos leszek. Majd ha professzor leszek.
Kimegyek a konyhába, és főzés közben magamban nyelvrokonságot magyarázok. Míg párolódik a hagyma, a finn fonémakészletet igyekszem beleszőni a mondandómba, szeletelés közben odacsapom a kést, mert belelendültem abba, hogy mit nem magyaráz a tipológiai hasonlóság. De jaj, hogyan legyen ez érthető. Hogyan ne legyen szájbarágós. Hogyan ne üvöltsön le rólam az igyekezet. Jaj jaj!
Ugyanez pepitában a hulával. Zuhanyzás, a nyitóáldás felidézése. Fésülködés, hogyan magyarázzam el, milyen a helyes alapmozgás. Cipőhúzás, ötletelés arról, hogyan adjam át a hula filozófiáját. Az én tanárom egy olyan mestertől tanult, akinek a Mauna Kea lávafolyamaira nézett az erkélye, én egy kis csíra vagyok még, csesszemeg.
Ma szégyentelenül ellógtam általános nyelvészet óráról (L. tanárnő nem ezt érdemli :( ), a délutáni kőkemény kutatócsoporti megbeszélés után pedig szabályosan betéptem a finnugor daloktól Flórával és Tücsivel. Csak ültünk a 029-ben és csapattuk ész nélkül. Nem tudom, ez biztos valami betegség, hogy engem mennyire felpörget az, ha komiul meg északi számiul meg olonyeci karjalaiul énekelek a többi retardálttal, de valahogy én így érem el a belső békét. Nem hülyék ezek a finnek, az ottani finnugristák kiadtak egy praktikus kis zöld könyvet, tele dalokkal, klasszikusokkal, nyelvrokonok dalaival, átköltésekkel, "nyelvész verziókkal", és rendszeresen összeülnek némi ital társaságában csak azért, hogy ezeket énekeljék. Bizonyítottan oldja a stresszt és segít a tudományos előremenetelben. Csaba, mikor hazaértem, azt hitte, valami kocsmázásból jövök, pedig egy kortyot sem ittam.
És ha énekel az ember, nem is fél.
Már én sem félek annyira.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése