Akkor Kincső kimondott és talán mások kimondatlan kérésére: a párizsi beszámoló megírt darabkája. Az eleje ékezettelen, mert még kint írtam Párizsban.
"Azta de irigyellek!"-hallottam szinte mindenkitol amikor szep lassan megtudtak, hogy Parizsba megyek. Ugyan mire fol! Akkor irigyeljetek emberek amikor mar visszajottem es jol ereztem magam. Egy utazasnak ezer buktatoja lehet, meg ki tudja, milyen lesz az ido, hogy fog tetszeni Parizs, jo csapat leszunk-e Metaval, jok lesznek-e a hostok, akikkel lakunk, ki tudjuk-e hasznalni az idonket meg a penzunket, nem tortenik-e valami nagy tragedia... eleve nem vagyok egy nagy utazo tipus, sokkal jobban szeretek ismerni, mint megismerni, Parizstol meg vilageletemben egy kicsit tartottam, olyan "must see"-helynek kepzeltem, aminek a nevezetes helyeinek meltosagat ledaralja a turistatomeg, a kevesbe nevezetes, ellenben talan hangulatosabb reszeihez meg vezeto hianyaban nem jutunk el. Oszinten szolva engem ritkan indit meg egy olyan hely, amit turistak inkabb latogatnak, mint lakok.
Ezzel a felelmekkel es remenyekkel szalltam fel a buszra csutortokon Metaval. A busz meno volt, csak iszonyat meleg, mint kiderult, pont a motor felett volt az ulesunk, de a jofej steward eloreultetett minket legelore - ami azt jelentette, hogy a hatalmas szelvedon keresztul elsorangu panorama nyilt az utra es a tajra (a vezetoules elkulonitve alattunk helyezkedett el), nemi madari testnedvekkel tarkitva, de minket ez nem erdekelt, Rumadai-t tancoltunk, buliztunk, viccelodtunk egeszen Pragaig.
Fura volt ujra latni Pragat, amelyhez mindkettonket annyi kulonleges emlek kot, meg furabb volt atutazasra hasznalni. Kicsit ugy ereztem, nem melto ehhez a kiveteles varoshoz, es barmennyire kritikaval kezelem, meg kellett allapitanom, hogy Praga is helyet kapott a szivem csucskeben. De nem volt sok idonk melazni ezen, nemi szaladas es egy kedves magyar bacsi segitsegevel (aki kesobb felajanlotta, hogy ingyen elvisz minket Bordeaux-ba, leven maga is buszsofor) felultunk a parizsi buszra, ami ejfelkor el is indult kifele Csehorszagbol. Indulas utan meg lenyomtak egy Dirty Dancinget a torkunkon, aztan lassan eszmeletet vesztette a tarsasag. Meta alvasi pozait meg nezni is zsibbaszto volt, a borules csuszott, sehogy sem talaltam a megfelelo pozt, vegul a koma es a cseh popzene, amit az uleshez tartozo lejatszon hallgattam, megtette a hatasat es egesz hosszu intervallumokat tudtam aludni egyhuzamban. Hajnalra mar tuljotottunk Nemetorszagon, reggel nyolckor mar francia utjelzo tablak jottek szembe velunk. Hat hello Franciaorszag, ahova tudtam, hogy egyszer eljutok, es ahova sohasem siettem.
Szinte eszrevetlenul ertunk be Parizsba, Metanak annyira tetszett a kozben vetitett Big Bang Theory, hogy ugy kellett megkocogtatnom a vallat, hogy haho, az ott melletted a Szajna. A hires Gare de l' Est mellett raktak ki minket 22 ora ut utan du. 1-kor, hogy legyen meg hat es fel orank amig a szallasra felmehetunk. Talaltunk egy cuki kis csatornat, ahol Amelie is kacsazott a csodalatos eleteben - es majd' elaludtunk a szelen. Vonszoltuk magunkat a hatizsakunkkal, idonkent megalltunk... a Marais negyed szelen voltunk, ahova mindig is vagyodtam, amiota csak olvastam rola egy cikket reges-reg. Megpihentunk egy jatszoteren, petanque-ozo oregeket neztunk, rank tapadt egy fekete srac, kinezte maganak Metat, tette neki a szepet. Leraztuk, kiertunk a Vogezek terere, az egyik fo uticelomra - gyonyoru volt, mi korulneztunk es kb. azonnal elaludtunk a fuvon. Ket oraval kesobb keltunk, elindultunk a szallasadonkhoz, sikeresen meg is erkeztunk oda, beengedett... de szinte semennyi idot nem toltottunk egyutt, mindannyian eleg hamar agyba kerultunk. Cuki kis lakasa volt, bar ez sem volt mentes attol az altalanos megallapitastol, hogy Parizsban mindennek valamilyen szaga van.
Reggel nem siettuk el a kelest, tudtuk, hogy van kulcsunk, nem kellett a pasival kelni, igy volt vagy del, mire osszekaptuk magunkat. A Sacre Coeur volt az utiranyunk, de nem a szokasos turistautvonalon kozelitettuk meg, igy valami lepukkant negyeden keresztul vagtunk at, ami tele volt bazarokkal es minket leszolito pasasokkal - meg is allapitottuk, hogy valoszinuleg Parizs propagandaja tul jo, mert amilyen csillogonak reklamozzak, olyan lepukkant es szemetes. Az emberekrol ellenben elmondhato, hogy tenyleg csinosak, akarmelyik parizsi Budapesten kivetelesen sikkesnek szamitana, a kirakatok nezese meg kesz kinszenvedes nekem... nagyon fekszik nekem a francia divat, a kicsi ruhak, a konnyu, fodros, csipkes, azsurozott anyagok, bo nadragok, tunikak, mellenyek, leveles, viragos, geometrikus mintak, visszafogott szinek... nem keves penzt el tudnek verni itt. A nokrol nehez megmondani, hogy csak csinosak-e vagy valoban szepek, a ferfiak viszont kifejezetten jokepuek. Es mindenki vekony, ahogy neztem, a kenyer senkit nem izgat annyira, mint a magyarokat, ellenben szentul hiszik, hogy salataval jol lehet lakni.
Tehat nehany hastancos-kelleket arusito bazar utan ratalaltunk a Sacre Coeur-re (és innentől otthonról folytatom így már vannak ékezetek), ahol is ránk ugrott néhány fekete srác, hogy csinálnak nekünk karkötőt. Alig tudtuk lerázni őket, a továbbiakban pedig a vadászterületükön úgy hatoltunk át, hogy lendületből átszaladtunk rajtuk. Ekkor viszont még meg kellett küzdeni a magukat süketnek tettető cigány nőkkel, akik amilyen bociszemekkel néztek a turistákra pénz reményében, olyan erővel próbáltak kitépni egy tízeuróst az előttünk haladó nő kezéből. Végül kettétépték a bankjegyet. További érdekességük az volt nagy süketségükben, hogy az elhessegető mozdulatokra és fejrázásra nem reagáltak, míg a "non!" felkiáltásra annál inkább. Végül sikeresen felértünk a Sacré Coeurhöz, ahol hiába kerestük a mutogató szobrot az Amélie-ből, nem találtuk, ellenben teljesen fehérre meszelt élő szobrokat annál inkább, akik elismerően hümmögtek, mikor elhaladtunk mellettük. Egyébként jellemzően a franciák nem zavartatják magukat ha nőneműek leszólításáról van szó, szinte minden helyen, amerre csak jártunk, kaptunk egy tüzetes megbámulást vagy füttyöést vagy cuppogást vagy leszólítást. Voltaképpen tök jól esett.
Maga a bazilika nem igazán árasztott templomhangulatot a sok turistának és a beépített emlékérme-automatáknak köszönhetően, de azért jó, hogy kipipáltuk. Még jobb volt a Montmartre úgy önmagában, a lejtős, girbegurba utcácskáival egészen latinos hangulatot árasztott, mindenhol hangulatos kávézókkal és apró parkokkal. Befordultunk egy olcsóbizsu-hangulatot árasztó templomba, majd némi téblábolás és egy pékség kifosztása után elindultunk lefelé a központba. Meglátogattuk a Vörös Malmot, inkább azért, mert útban volt, mint rajongásból (a magam részéről utálom a legújabb, Nicole Kidman nevével fémjelzett Molin Rouge-t, Meta meg még nem is látta sosem), leértünk a Trinité templomhoz, mely már kezdett hasonlítani egy templomra, majd az Operánál kötöttünk ki. Ott én elragadtattam magam, Meta nemzetközi diákjával bejutottam, és jó egymásfél órát tébláboltam mindenféle szépségek és a Fantom otthonában. Maga az operaház alig nagyobb, mint a pesti, de gyönyörű díszterme van, és elkaptam egy időszakos kiállítást is a századelő híres operaénekesnőiről. Aki esetleg nem tudná rólam, igencsak kedvelem az operát, és nagyon megindított minden, ami az operával kapcsolatban ki volt állítva. A balett kapott még nagyobb szerepet, melyről nem voltak jó tapasztalataim egészen addig, amíg az operaházban meg nem néztük a Prokofjev és Seregi Rómeó és Júliáját - na az már más tészta volt, a bérlet többi előadásából talán csak a Manon Lescaut ért föl vele. Nos mindegy, nagy gyönyörűséggel szemléltem a balettozókat meg az operaénekeseket, közben a gift shop felé sodródtam, ahonnan minden megfeszített próbálkozásom ellenére SEM bírtam üres kézzel távozni - Meta pedig már majd' elaludt a könyve fölött, mint kiderült, több mint másfél órát töltöttem bent. Még lefényképezkedtem az Operaház előtt (már amikor az arra járó buszok és kukásautók hagyták), majd elindultunk a Süti (aka a Madeleine bazilika) felé. Ez már Párizs iszonyatdrága negyede volt, ennek örömére megtaláltuk a Maison du Chocolat egy üzletét - erről azt kell tudni, hogy évek óta szeretnék eljutni egy ilyenbe. Hát, bementünk, és rögtön ki is fordultunk az árak láttán, megpróbálván a csoki puszta illatával jóllakni, ami a helyiséget belengte.
--- majd talán még tudom folytatni, most se idő sem lendület.
