how about no

Ejj, a fene gondolta volna, mennyire lefárasztanak az emberek.

Oké, hogy KÖMT-ön sem nagyon álltam neki nagyokat lelkizni, és azóta sem sok MTT-ssel interakcióztam, IHB-kon sem voltam (de sok hülye rövidítés van MTT-s közegben, hinnye), szóval jó volt és jólesett a tegnapi Melian buli, de azért erre a töménységű felvert kakára nem számítottam (márelnézést).

Mikor Budakalászon Orsie-val beszélgettem, úgy éreztem, franc, miért is nem beszélgetek többet új emberekkel, tele vagyunk jó arcokkal, de én lusta vagyok hozzájuk szólni. Melian bulira nagy kedvvel és lelkesedéssel készültem, és igazságtalan lennék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem, de mégis kb. ilyen hangulatban értem haza belőle:

Mikor a pasim nyilvánosan fogdossa a s*ggemet, a másik nekem szegezi a kérdést a társalgás közepén, hogy jó-e a mellem és vajon lóg-e, majd lealkoholistáz, a harmadik odahajol és lefényképezi az említett testrészemet (és nem ez az első eset, már nyáron is ezt játszotta és akkor is meglehetősen megalázónak tartottam), ráadásul fennhangon alázzák a barátnőimet (akiket épp ott hatszor különbnek éreztem náluk), akkor elgondolkodom, hogy mennyi volt ebből a napból a fun, és milyen arányban állt a dögöljetekmeg-faktorral.

Csak az a kellemetlen, amikor már épp eldönteném, hogy XY nem is olyan rossz arc, és beszélgetni kéne vele, aztán lassan de biztosan rájövök, hogy nem, nem kéne, mert nem jó arc.

Nyöh.

És még ha csak ennyi lett volna, még nem is lett volna olyan gáz. Hallgattam az épp beszélgető embereket, akik épp egy lányt szidtak, amiért gondolkodási időt kért a kapcsolatában, mert nem tudta eldönteni, hogy mi legyen, és óhatatlanul elképzeltem, hogy ugyanezek az emberek kb. ugyanígy, ugyanilyen szavakkal szidtak engem anno (talán még most is szidnak), amikor én voltam bizonytalan Csabával kapcsolatban. Nota bene, fogalmam sincs a most zajló dráma részleteiről, amit épp kitárgyaltak. De az emberek többségének, aki engem (vagy más, hasonló helyzetben lévő embert) véleményez, fogalma sincs arról, hogy tulajdonképpen ki mit miért csinál. És tudom, 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem is érdekes, mert attól kezdve, hogy én vagyok a "kezdeményező", nekem támadnak kételyeim, akármit csinálok, úgyis én leszek a szemét, a szívtelen, a gyenge jellem.

És a tököm kivan vele. Kivan azzal, hogy szerelmi életem másfél éve nettó magyarázkodás. Hol ezért, hol azért, de az emberek egy része még mindig gúnyos félmosollyal kérdezi, hogy "akkor ti most együtt vagytok Csabával?!" (április óta kibaszottul igen, bazdmeg), meg olyanokkal jön, hogy "jaj hát tudom, ti néha együtt vagytok, néha nem..." (egyszer (1x) szakítottunk. Nem többször. Egyszer. Ennyi!), és látom, hogy bármit mondok, hiteltelen. Minket egyszerűen képtelenek értelmes kapcsolatként kezelni. És ebből következően ha bármi problémánk akad, ami értelmes kapcsolatokban adódni szokott, mindenki már húzza fel a száját, hogy ja, Bogi már megint következetlenkedik és hisztizik.

Nem tudom, mit kéne csinálnom. Egyszerűen nem tudom ezt az egészet lekommunikálni a publikumnak. El vagyok ásva, le vagyok írva. Nem tudom megmondani az embereknek, hogy nem vagyok szemét, nem az a kedvenc hobbim, hogy Csaba lelkét bántom, az én cselekedeteimnek is vannak okai, én is lehetek szomorú, tanácstalan, és én is törekedhetek arra, hogy a rosszból is kihozzam a jót, hiába nem látják (érdekes módon a hozzám közelebb állók igen). Nem hiszik el nekem!

Úgy érzem magam, mint akit elhasználtak. Eddig tartott a jó hírem, ettől kezdve csak arra számíthatok, hogy megüzenik nekem, hogy "megvan a véleményük" rólam. Kösz.

Elegem van. Hányingerem van ettől az egésztől, a legjobban mégis az kavar fel, hogy az emberek megpróbálják elérni, hogy hányingerem legyen saját magamtól.

És igen, egy szép napon megtanulom teljes mértékben ignorálni a külvilág rosszindulatát, és akkor egy boldogabb ember leszek, csak még nem megy. De minden erőmmel ezen leszek...

...csak ne lennék olyan fáradt.