Tonio Kröger totál megértene...

Buda Széna tér környéki része az, ahova leáramlanak a hegyek villanegyedeinek jól öltözött, sikeres, gazdagnak látszó emberei. Általában figyelek az öltözködésemre, de mellettük kifejezetten slamposnak éreztem magam, ahogy hirtelen ellepték az utcákat. Budapesten ennyi gazdag és jól kinéző ember van? Ezek szerint... és Budán lehet megtalálni őket, olyan csomópontokon, mint a Széna tér környéke és az ismert éttermek, ebédidőben.

Ahogy a villamos egyre közeledett a Wesselényi utcai megállóhoz, úgy lettem én is egyre nyugodtabb és derűsebb. Lassan felszállok a 74-esre, és eldöcögök a zsinagógához, leülök a Kamara Café teraszán, ahol ismernek, dumálok a pincérlánnyal, átjön a zsinagógától pár haverom, epret tesznek elém és nevetve hallgathatom a turisták és törzsvendégek által generált összevisszaságot, és tudhatom, hogy ez az a hely, ami az enyém. Itt más lenne vendég, idegen, fura, de én nem vagyok az, én ide tartozom. És itt ülhetek még a teraszon órákig, mert nekem ez nekem kiérdemelt jogom és kiváltságom, és ha egy jól öltözött budai lennék, akkor ez nem lenne meg.

Ez az én kis birodalmam.

---

Henrik bemutatta nekem az autóját. Valóban szép volt, ragyogott a tisztaságtól és a szerető törődéstől, mellyel tulajdonosa minden bizonnyal körülvette. Körbenéztem közben a Köki Terminál többi járókelőjén: ritkán járok erre, de ismerem a típust. Dél-Pest tipikus tevékeny, boldogulásra törő, általában saját vállalkozással foglalkozó kisemberei kertesházzal, kocsival, gyerekekkel. Jellemzően nem "igazi" pestiek, hanem első generációs, tehát vidékről származó, Pesten lábat vető jó magyar emberei. Vezettünk keresztül az álmos utcákon, egyre gyérebb tömegközlekedéssel, egyre kevésbé villogó plakátokkal, egyre inkább terpeszkedő telkekkel és éreztem, hogy sofőrőm és barátnője milyen nyugalommal navigálnak ebben a környezetben.

Én meg úgy éreztem magam, mint egy UFO.

Nem tudom megragadni, miért érzem úgy, mintha világok választanának el az átlag magyar polgártól, aki elmegy néha a plázába vásárolni, kocsival jár, és folyamatosan azon jár az agya, hogy mi olcsóbb, mi jobb befektetés, hogyan éri meg jobban... műveld a kerted, akkor nem ér nagy baj, Candide is megmondta. Azt sem tudom megmondani, hogy beállítottság vagy élethelyzet függvénye-e. Hiszen a saját vállalkozás, család, gyerekek más attitűdöt követelnek meg, mint a belvárosban biciklizgetés, kávézóba járogatás, bölcsészkaron tanulgatás. Nyilván.

Mégis úgy éreztem, a különbség valahol a gondolkodásban van. Hiszen ezek az emberek sosem adták volna a fejüket olyasmire, ami nem kecsegtet haszonnal. A dolgok, amikről beszélgetnek egymás közt, olyan idegenek, mintha nem is magyarul beszélnének. Ha keresem is az utat hozzájuk, akkor is, mintha a gondolataim elcsúsznának, a mondanivalóm lepattanna egy egészen máshogy kalibrált agyról, mint ami egyszerűen nem kompatibilis vele. Elveszettnek, szerencsétlennek érzem magam a gyakorlati érzék ilyen szintű hegemóniája mellett.

"Na jó Bogi, de te nem vagy normális" - summázta a dolgot unokatesóm, Henrik barátnője a kocsiban.

***

EDIT (avagy minek fészbukozik az ember ha meló van de mindegy): az MTT néha képes egy elképesztő dologra. Végignézek rajta időnként és az átlagnál normálisabbnak érzem magam! :D