Fanni mellettem megint olyan volt, mint aki egy divatlapból kelt életre. Sebesen csattogtunk az Árkád felé, amikor is hirtelen leguggolt, hogy felkapjon egy gilisztát a betonról és jótékonyan elhelyezze a biztonságosabb füves területen. Ha nem lennék lány, akkor zúgtam volna bele.
Zilált, szanaszéjjel göndörödött hajú, püffedt arcú szerénységemben minimum tíz, pszichológiailag leírható és még legalább tíz eddig felfedezetlen komplexus tört elő, mialatt beszélgettünk, de így is megérte. Fannival a legtriviálisabb témákról való beszélgetés is különleges élmény. Az elhangzott káromkodásmennyiséghez képest még a 709 is szende kis babazsúr, de talán ezért is olyan ellenállhatatlan. Az én másik kis ENTJ-m! ^^
Mióta hazajöttem Amerikából, nem beszéltünk rendesen, tehát volt mit bepótolni. Ahogy meséltem, régi sebek emlékei leptek el. Franc, tűnés innen. De rég volt, tán igaz sem volt. Manapság tényleg nehéz elképzelni, hogy 2013 igaz volt.
A megállóban állva régi ismerősöket láttam közeledni. Sok-sok éve nem láttam őket, mégis annak idején egy társaság voltunk. Elbújtam az oszlop mögé: nem akartam, hogy észrevegyenek. Szellemként közlekedek Pécsett: nem akarom, hogy bárki is lásson, legfeljebb én akarom látni, kinek merre halad az élete, de azt is csak egy pillanatra. Hagyjatok, átlátszó vagyok, nem is ezen a világon...
Próbáltam időben megérkezni, hogy az űrlapkitöltésre és a finn többesbirtokos tanulására is legyen időm, de a folyosó végéről beúszó Gergővel ez nyilván semmivé foszlott. Több is veszett Mohácsnál. ^^ Majd egy nagyon édi Merci várt az A alagsorában. Monikon genitiivi és lelki élet! Úristen, lassan tényleg megtanulok finnül. Úristenúristen.
De szeretek mostanában az ELTE-n mászkálni! Mintha lenne ott keresnivalóm.
Igen, mert én olyan vagyok, aki dob egy SMS-t Cs tanárnőnek, és ő erre kiszalad lektori konferenciáról, hogy aláírjon nekem egy papírt. Na jó, igazából ő ilyen, mármint ilyen jó fej, hogy ezt megteszi nekem. A joskar-olai útra a doktoranduszi szobában is tüncögtek, hogy milyen jó. Intézményi jóváhagyás, fogadólevél... úristen, és ezt én csinálom mind, egyedül, jujj! Ez csak az enyém lesz.
Most pedig újra itthon, újra döglés és nyugi. Fáj a hátam. Semmi másra nem akarok gondolni, csak finnugrisztikára.
Minden mást el akarok felejteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése