Olyan volt, mint egy szürreális teaház. A pincében zöld homály derengett, kiszuperált bútorokon ültünk és antik hatású asztalkákon pihentek a söreink. Mint egy párhuzamos univerzum, vagy egy furcsa, 21. századi művészkávézó. Olyan, amilyenben Ady is írta az abszintgőzös verseit. Mindannyian zöld tündérek voltunk.
Emberek jöttek és zaj lett. Rég nem ütközött lángelmék ütköztek össze, és én is kiestem a gyakorlatból érzelmi viták terén. A hangerő növekedett, a fáradtsággal együtt, és a tündérek pedig lassan denevérszárnyakat növesztettek. A fegyelem, amit eddig igyekeztem gyakorolni, léket kapott. De már nem volt visszaút, és mint néhány 2011 körüli IHB-n, most is mindenki hirtelen szembe találta magát saját árnyoldalaival. Közben kéretlen vodkák bukkantak fel az asztalokon. Egy kéthónapos kutyakölyök szaladgált a lábak alatt, egy vécékefével a szájában.
Érdekes volt visszamenni az időben egy kicsit és felmérni, milyen voltam, amikor az ilyen esték nekem kardinális kérdések voltak, és szerves részei az életemnek. Érdekes volt visszajönni is, bár szívesen zsibbadnék még egy kicsit az ágyon.
Ijesztő dolog az emberi lélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése