Kedves (NÉV)!
Imádom az életemet, mert tök jó. Jobban alakult, mint reméltem volna, és mindig sikerült olyan irányba fordulnia, amilyen a legjobbnak bizonyult.
Imádom a hétfői lelkesedéslöketet, hallani a munkatársaim hangját, és egyben érezni a dolgokat. Boldoggá tesz, hogy olyan munkám van, ahol szeretnek és becsülnek, és magamfajta mérsékelten normális dinkákkal dolgozom, akik rengeteg vidám percet okoznak nekem amellett, hogy rendkívül inspirálóak a lelkesedésükkel és a profizmusukkal. Örülök, hogy intelligensen oldjuk meg a problémákat és bízhatok bennük.
Emellett imádom az ügyfeleimet is, akik nyilván azért kerestek meg minket, mert szívükön viselik a vállalkozásukat. Odaadásuk mindig segít abban, hogy a legjobbat nyújtsam nekik, és mindig rengeteget tanulok is tőlük.
Imádom, hogy megtaláltam a finnugort magamnak. Magyar szakon hagytam magam elveszni a tömegben, alkalmazott nyelvészet szakon pedig nem találtam magam. A finnugor tanszék adta meg nekem azt az érzést, amit már 2009 óta éreznem kellett volna: hogy egyetemre járok, hogy tudományos légkörben tanulok, hogy közöm van az oktatóimhoz, ahogy a csoporttársaimhoz is. Hozzátehetek valamit a tudományos élethez (még ha nem is tartok még itt, akkor is, megvan az illúziója, a lehetősége, és nem megfojtani akarják a lelkesedésemet, hanem motiválnak). Tartozom valahová.
Mindig is imádtam nyelveket tanulni, és alapvetően a magyar szak mögött is az a koncepció állt, hogy segítsen a további nyelvtanulásban. Bevált. Most újra folytathatom a régen elkezdett finn és orosz nyelv tanulását, csak most már sokkal jobban átlátom az összefüggéseket. Ehhez csapódik a mari, a hatodik nyelvem, és egyben amit a legjobban a magaménak érzek, mert senki nem vára tőlem, senkivel nem is igazán oszthatom meg, így fura, introvertált módon közelebb érzem magamhoz, mint a többit.
Tehát… tök jó.
Mégis, vannak napok, amikor egyszerűen nem bírom tovább.
Hiába imádom minden részét az életemnek, egyszerűen a fejemre nő a dolog, és sikítanom kell. Hogy ha még egyszer azzal szembesülök, hogy 2 hete nem válaszol az ügyfél, vagy ha még egy sales kérdőívet el kell olvasnom, egyszerűen baltát vágok a monitorba. Vagy ha még egy cirill betűt vagy indokolatlanul fokváltakozó finn főnevet meglátok, fogom és elhányom magam, sugárban. Cipelem egész nap a dögnehéz jegyzetem vagy laptopom (ultrahordozható és másfél kiló csupán, de akkoris), tönkrement tőle a hátam, bármilyen időpontban képes vagyok beájulni az alváshiánytól, és még a csokira is rászoktam, pedig nem is vagyok édesszájú…
Fellendíteni egy vadidegen cég kommunikációját nehéz. Igen rövid idő alatt bele kell mélyülnöd, meg kell értened a stílusukat, a vágyaikat, a vevőkörüket, meg rátapintanod, mi áll jól nekik, mi hoz nekik sikert. És ebből van vagy öt-hat.
És nyelvet tanulni is pont ilyen komoly beleélést igényel. Nem lehet “csak úgy” nyelvet tanulni. Ahhoz végtelenül kell lelkesedned, nem szabad spórolni az idővel, az energiával, a tudásvággyal, mert a nyelv az egyik legnehezebben tanulható dolog a világon. Azért, mert az agyadat kell átállítanod hozzá. Aki nyelvet tanul, az nem csak dolgokat tanul. Az egy másik gondolkodást, az agyának egy furcsa átprogramozását tanulja, ami teljesen idegen a környezetétől. A nyelv, ha valaki nem kapja 24 órában, tehát nem az adott országban él, mint egy idegen elem, folyamatosan szökni próbál az ember agyából. Jelenleg hármat tanulok belőle, egyetemi szinten (tehát nagyfokú önállóságot elvárva).
...és igen, néha zavar, hogy a “normális emberek” nem értik, mi a francot akarok a finnugorral, a finnugristák meg legfeljebb sajnálkozással tudnak arra tekinteni, hogy egy online kommunikációval foglalkozó cégben “vagyok kénytelen” robotolni.
Nagyon kevesen értik meg, mi ez a fura ámokfutás, hiszen nem egy tipikus történet az enyém. Én is néha hülyének érzem magam tőle. De ez vagyok én, és ez az, amitől önmagam vagyok. Magam választottam, és egy percig sem bántam meg, és akkor is ettől teljes az életem, ha néha semmi erőm nincs hozzá.
Ezért tud boldoggá tenni minden alkalommal, ha kapok valahonnan egy nem várt kedvességet, a megértés egy apró jelét, vagy egy inspiráló írást, ami segít túltenni magamat a holtpontokon. Hogy ne az ágyba fúrjam a fejem és nyüszögjek amíg le nem megy (vagy föl nem kel) a Nap, hanem legyűrjem a besokallást és folytassam, még ha kicsit meg is csúsztam a teendőkkel, akkor is. Le tudom gyűrni és meg tudom csinálni. Minél hamarabb kezdem, annál könnyebben.
Ezért írtam ezt. Mert egy tréningcégek kell két hírlevelet írnom, és nem volt ötletem. De mire ennek a végére értem, már lett, több is. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése