...ismeritek azt az érzést, amikor a nagy megmérettetés előtt már tudjátok, hogy ronggyá csavartátok az agyatokat, nincs már több idő, nincs már több kapacitás, és akkor hirtelen felszabadultok?
Nem, még nem vagyok túl rajta, de már várom, és közben kellemes zenét hallgatok és mosolygok, meg nevetek magamon, közben a holnap minden egyes percét eltervezem.
Mert ez is egy olyan pillanat, amikor igazán érzi az ember, hogy él. Mint amikor szerelmes, és mindig vár a másikra, vagy amikor az indulást, az ajándék átadását, a tetszőleges Nagy Eseményt várja, amikor úgy érzi, pár percig odateheti magát, és az neki is jó lesz, meg a világnak is.
Na de hogy volt az a finn nemzeti újromantikával...? *visszabújik a jegyzete mögé*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése